Mike Károly: Magyarország ősvízrajza és felszíni vizeinek története (Aqua, Budapest, 1991)
12. A dunántúli nagyobb állóvizek kialakulása és változása
1979-ben Erdélyi M.a Kisalföld hidrogeológiai elemzése során említette a Fertő környékét is. Tévedése volt, hogy a Duna szerepét nem látta világosan, s azt már a felsőpliocénben a Visegrádi-szoros felé haladónak feltételezte... Végül Mike K. 1980-ban készült tanulmányát kell megemlíteni, mely a földtani képződmények Fertő környéki vastagságáról közöl néhány térképvázlatot és a Vizrajzi Atlasz-sorozat Fertő kötetének földtörténeti tanulmányát, mely vázlatosan össze-, foglalja azt, amit földtani vonatkozásban eddig a tó környékéről, keletkezéséről tudunk (1981, 1983). Kutatásai arra is fényt derítettek, hogy a Duna még a holocénben is érintette a Fertő közvetlen környékét. Azért hasznos áttekinteni a terület kutatástörténetét, hogy a már elavult elméletek befolyásától mentesüljünk. A Fertő alakjának, vízháztartásának, természeti adottságainak megértéséhez, s a tóval kapcsolatos műszaki beavatkozások tervezéséhez azonban elsősorban a tó földtani adottságait, a medence rétegtanát, szerkezetét és földtörténeti eseményeit kell ismernünk . 12.1.1. A_Fertő_környékének_földtani vázlata Rétegtani vonatkozásban a Fertő viz- gyüjtőterülete viszonylag egyszerű felépítésű. Ez abból adódik, hogy a terület a földtörténet folyamán hosszú ideig volt kiemelt szárazulat, mely a lepusztulás szintere volt. Részben tehát nem is volt jelentős felhalmozás a területen, részben pedig a felhalmozott üledék is lepusztult. Keletkezésük sorrendjében tekintük át a terület képződményeit. A kristályos alaphegyséq több helyen a felszínen, vagy a felszin közelében van. A metamorf képződmények és az újharmadkori rétegek közötti teljes rétegsor hiányzik. A kristályos alaphegység rögei a Kisalföld neogén-kvarter féloldalas besüllyedése miatt a vizgyüjtőterület nyugati felében vannak a felszínen és felszin közelében, mig a Fertőtől DK-re már többszáz méter mélységben csak a mélyfúrások érték ezt el. Legidősebb képződménynek némelyek a muszkovitgneiszet tartják (Vendel M,,1928, W.Fuchs, 1960; Wein Gy., 1972), melyet átjárt a gránitgneisz. Emez ugyanis fiatalabb képződmény. A csillámpala-összlet a- lól bukkannak a felszínre, jelezve, hogy a gneisz a csillámpalánál idősebb. A gneiszek valamikor gránit-jellegű tömeges kőzetek, magmaintruziók voltak. Lemezes, palás szerkezetüket a nagy hegységképződések folyamán fellépő nyomások, kőzetmozgások (dinamometamorfózis) és nagy hőmérséklet együttes hatása alatt nyerték el. Korukat Wein Gy, (1972.p.188) prekambriuminak határozta meg, újabban sokkal fiatalabbnak vélik és ez valószínűnek is látszik. A soproni sorozatban aplitos gneiszek is előfordulnak, de a sorozat legelterjedtebb tagja a leukofillit és a fillites csillámpala, mely általában tektonikusán érintkezik a gneisszel. A sorozat legfelső tagjának a diszthénes kvarcitot és diszthé- nes palát tartják (Wein Gy. , 1972. p.187), melyeket ugyancsak jelentős tektonikai igénybevétel, töredezettség jellemez. A kristályos alaphegység legnagyobb felszini előfordulásai (a Fertő vízgyűjtőjén belül) Sopron környékén és a Lajta- -hegységben vannak. Az előbbi előfordulások inkább gneiszek, mig az utóbbiak inkább csillámpalák. A Ruszti-dombvonulaton kisebb felszini előfordulásokban gneiszek és csillámpalák egyaránt megtalálhatók (ilyen a Kőhegy, a halászkunyhó környéke és a Fertőrákos fölötti Réti-bérc) .A gneiszét Sopron környékén építőanyagnak fejtik (a Deákkúti-völgyben, Vashegyen, Nádor-magaslaton, a városligeti erdészház melletti fejtőben stb.). A Lóczy-féle 1:900 OOO-es földtani térképen a Fertő É-i végében is van egy csillámpala kibúvás, melyet az újabb térképek nem jeleznek. A kristályos alaphegység és a rátelepülő neogén közötti üledékhézag arról beszél, hogy a közben képződött szárazföldi és tengeri üledékek innen teljesen letaro- lódtak. A kristályos alaphegységrögök is alaposan lepusztultak. A lepusztulás-termékek megmaradt legidősebb tagja a "rusz- ti-kavics". "Ligeterdei kavicsok", vagy "blokk-kavicsok” néven is előfordulnak az irodalomban. Folyóvízi eredetű, ill. delta-képződmény lehet, melyet a helvéti emelet végéről valónak tartanak (Vendel M. , 1947, p.10, W.Fuchs, 1960, p.12). A folyóvíz délről É felé szállította és a környéken rakta le. Vastagsága különböző. A transzgredáló (előrenyomuló) "bádeni rétegek" tengere az üledék-összlet felső részét át is görgette. A kavicsok közé települt agyaglencsékben Unió sp. , Helix-fajók és Congeria böckki Wenz kövült vázai ta- lálhatók, melyek édesvízre utalnak (Vendel, 1947). A vízgyűjtőtől délre lévő brennberg- bányai lignitek feküjében is megtalálhatók e kavicsok. A széntelepből Vendel M. (1947, p.10) Cyperitos tertiarius Ung. nevű káka, Plumeria austriaca nevű oleander-féle és Clyptostrabus ocningesis A. Br ■ nevű fenyőfáiét határozott meg. Több Unió sp. és Bythinia sp.molluscahéj is épségben előkerült. A lagúnákat jelző széntelepek után bádeni anyagok képződtek, melyek a soproni Lőverek alatt a 400 m-es vastagságot is elérik (Vendel M, 1947 p.ll). Csigák,kagylók, tengeri-sünök, korallok, cápafogak és halmaradványok kerültek elő belőlük. A bádeni (törtön) agyagok ÉK felé márgába, majd az un. "lajta-mészkőbe" mennek át, melynek szép feltárása a fertőrákosi kőbánya. Nevét a Lajta-hegységi kibúvásairól kapta. Anyagát kiváló épitőkő gyanánt nagyon régóta használják. A mészkő képződése közben távoli vulkánok hamuja és tufája szóródott a sekély tengerbe, melynek elmál- lott anyagából bentonit képződött. Előfordulása nem műre való. A középsőmiocén végén a tenger kisebb 316
