Mike Károly: Magyarország ősvízrajza és felszíni vizeinek története (Aqua, Budapest, 1991)
7. Az Ipoly kialakulása és mederváltozásai
kozik, mely a következő 50 év alatt ellenkező irányú vándorlással a kitérés mértéke csökkent. A szakasz végén csaknem változatlan mederszakaszhoz érünk. A 19. század végén mederátmetszést készíthettek, mert az 1923-32 között készült térképen itt több száz méteres egyenes szakaszon halad a folyó, mely nagyjából az 1782-es meder vonalát követte, illetve követi még napjainkban is. Az ipolytarnóci szakasz természetes fejlődésében mutatkozó erős vándorlás oka elsősorban a völgymedence holocénkori süly- lyedésével lehet kapcsolatos. A rőzsegá- tak, illetve a malmok hatása itt nem lehetett nagyobb jelentőségű. A kéregmozgásokkal azonban már az előbbiek folyamán foglalkoztunk. A Tőrincstől DNy-ra a Tiszovnik torkolati sikságáig terjedő szakaszon erős kitérések is előfordultak. Főleg a szakasz felső felében volt nagyobb arányú oldala- zás, illetve medervándorlás. A szakasz kezdeténél két évszázad alatt alig volt 150 m-es mértékű változás. Tőrincstől DNy-ra kb. 1,5 km-re terjedő szakaszon viszont 1923-ig erőteljes változás mutatható ki. Az első 40 év alatt 500 m körüli volt a vándorlás DK-re, vagyis a bal part felé, aztán - főleg az alsóbb szakaszán - fokozatos visszavándorlás állapítható meg. A II. és III. katonai felmérés között például 250 m-t, majd a következő 50 év alatt további 250-300 m-t vándorolt látszólag visszafelé. A "visszavándorlás" az első és legnagyobb arányú kitérésnek alsóbb szakaszával párhuzamos változásokkal keletkezhetett úgy, hogy más szögben vonult vissza a meder az 1782-es nyomvonala felé, de azt csak részleteiben érte újra el. Az erős kitérés oka a 18. és 19. századfordulón beállott süllyedés lehetett. Sem a nógrádszakáli, sem az ipolytarnóci malomgátak, sem egyéb hidrológiai, vagy hidraulikai okok nem adnak ugyanis erre magyarázatot. Egyedül a Dobroda patak hordalék- szállitását tehetnénk felelőssé, ha az Ipoly nem éppen a Dobroda felé vándorolt volna el. így azonban ez a lehetőség is elesik. A tőrincsi szakasz utolsó előtti negyedében 200 év alatt alig volt 50 m-es oldalirányú kitérés. Csak a meder hosszában történt változás. A szakasz utolsó negyedében 1782-ben az Ipoly medre számos kis 50 m körüli amplitúdójú kanyarulatból álló félkörivet tett meg. Az első 40 év alatt a Pallag-puszta felől jövő patak torkolatánál hajtűkanyart hozott létre, egy erős bal part felé tartó kitéréssel. A kitérést valószinü, hogy a nagyesésü patak hordaléka révén keletkezett zátony váltotta ki • A régi mederszakasz feltöltődött, a folyó pedig mélyebb térszinen kb. 200 m-rel délkeletre új medret alakitott ki. Ezt a medrét csaknem változás nélkül követte napjainkig. 20-as mederszakasz Nógrádszakáltól É-ra és D-re terjedő néhány kilométeres szakaszt jelöltük 20- assal. Hossza csaknem végig növekedő tendenciát mutat. 150 év alatt 1200 m-rel lett hosszabb a meder, mely átlagosan évi 80 nies változást jelent. A meder hosszabbodásában biztosan nagy szerepet játszhatott a bussai rőzsegátas malom, hiszen a malom fölött alakultak ki a Nógrádszakál és Bússá közötti nagy kanyarok, mégpedig éppen a malomárok és a régi meder között keletkeztek. Feltétlenül hatása lehetett azonban a holocén süllyedésnek is, hiszen a sikság még a malmok előtt keletkezett. Oldalirányú változását jellemezve megállapíthatjuk, hogy a szakasz elején az első 40 év alatt hirtelen 250 m körüli kitérést hozott létre, mely 800 m távolságban egyre kisebb méretű volt és ez az állapot csaknem változás nélkül több, mint ÍOO évig stabilnak mutatkozott. Csak az utóbbi 10-20 év alatt indult meg a lassú visszafelé tartó oldalazás, melynek talán a fel- iszapolódás lehet az oka. A folyónak ez a jellemvonása, vagyis az, hogy több mint 100 évig a magaspart tövében stabilizálódott, azzal magyarázható, hogy a nagyesésü patak vize (a Sztregovai-patak és Szalatnyai-patak) áradásakor jelentős törmelékanyagot hordott ide, mely a sikság lassú töltögetésével a folyót az ellenkező part felé szorította. A rárosmulyadi mederszakasz ma is be- vágódásban levő antecedens völgyszakasz. A sikság Nógrádszakálnál kezd újra kiszélesedni. A bevágódás ténye a mederváltozások korlátozását is maga után vonta. Ha korlátolt mértékben is, de kb. 200 m-es maximális eltolódás itt is kimutatható, mégpedig a bal part, vagyis a magaspart felé. A völgyaszimmetria esetleg az ÉK-re dőlő andezittufa rétegekkel, vagy enyhe ÉK-i billenőssel hozható kapcsolatba. Valószínűbb, hogy az utóbbi hatás lehet oka a völgyaszimmetriának és' a meder különös negativ értelmű haladási tendenciájának is. A legutolsó 10-20 év alatt ugyanis visszafelé haladt a kanyarokból álló szakasz tengelyének középpontja. Az Ipoly Nógrádszakál alatti részén nagyobb mederváltozások zajlottak le.1782- ben a folyónak Bússá mellett még elágazása volt, melynek egyik ága feltehetően malomárok lehetett. A malom és annak rőzsegátja révén csökkent a folyó esése és középszakasz jelleggel kanyarogni kezdett. Kanyarulatai napjainkig alig változva maradtak meg. A kanyarok amplitúdója megközelitette a 250 m-t. 19-es szakasz Az Ipolynak azon részén, melyet ludá- nyi szakasznak mondhatunk, az első 60 év alatt volt a legalapvetőbb változás. Ekkor a medervándorlás a szakasz közepe táján, vagyis Csalár fölött volt a legnagyobb. A kitérés már az első 60 év alatt elérte a 300 m-es nagyságrendet, utána már inkább csak a kanyarok haladása révén változott. 18-as szakasz Nagy változások szintere volt a szé264
