Mike Károly: Magyarország ősvízrajza és felszíni vizeinek története (Aqua, Budapest, 1991)
7. Az Ipoly kialakulása és mederváltozásai
es a jellemző legnagyobb szemcseméret, csak a Szelecki-patak torkolata táján'fordul elő ennél valamivel durvább szemcseméret. Az alsó 40 fkm-on a legdurvább a mederanyag, de a jellemző legdurvább szemcseméret az 50 mm fölött van. A torkolat közelében azonban a 100 mm-es szemcseátmérők is előfordulnak. Az Ipoly mederanyaga tehát nem követi azt a jellemző szabályt, hogy a torkolata felé haladva minél kisebb lesz a folyó esése, annál finomabbá válik a folyó hordaléka (és ennek megfelelően a mederanyaga) is , hanem ennek csaknem az ellenkezőjét tanúsítja. A visszásság a sajátos helyzetéből adódik. Felsőbb szakaszain a mellékpatakok hosszabb út megtétele után ömlenek az Ipoly- ba, mig az alsóbbak egyre rövidebbek és gyorsabb futásuak, s ennek - természetesen - a hordalékszállitásukban is tükröződnie kell. 7.4.1. Emb§ri_beavatkozások_hatása_az lE2ÍY_(S®áEének_alakulására Az Ipoly mederváltozásaiban ma is érvényesülő tendenciákat elsősorban a topográfiai térképek elemzése alapján mutathattuk ki. Ezeket a tendenciákat feltétlenül figyelembe kell venni a folyók szabályozásánál. Az elemzéshez összeszedtük a napjainkig készült és fellelhető térképet. Ezek közül kiválogattuk az összehasonlításra legalkalmasabbakat, azonos méretarányba és azonos vetületi rendszerbe szerkesztettük azokat át. Közben a mérésből és a papir torzulásából adódó hibákat, ill. pontatlanságokat is a lehetőség szerint igyekeztünk helyesbiteni.' A különböző korú medreket az összehasonlítás megkönnyitése érdekében egymásra rajzoltuk. Illesztési pontjaink általában a templomok voltak. A felhasznált térképanyag felsorolását a 9.tábláz at és a 178. ábrasorozat tartalmazza. Felhasználtuk ezehkivül az Ipolyról készült légifényképeket is, melyeken az elhagyott hajdani medrek nyomait "a talaj el- szineződése és a talajviz megjelenése jelzi. E térszini mélyedések ugyan'is annyira kisméretűek, hogy műszeres felméréssel mindenütt nem is volnának kimutathatók. Az Ipoly legfiatalabb mederváltozásainak vizsgálatánál mint alapvető tényezőt kell számításba vennünk az emberi, vagyis a társadalmi tényezőket, melyek vagy spontánul, vagy tudatosan hatást gyakorolnak a természeti környezetre, igy a folyó mederváltozásaira is. E hatások lehetnek hasznosak és károsak is. Az Ipoly esetében a társadalmi élet jelenségeinek mind gazdasági, mind politikai hatásai elég jól érvényesültek, sajnos nem annyira a hasznosak, mint inkább a káros hatások. 7.4.1.1. Spontán_társadalmi_hatások_szere- E§_az_IgoIy_mederváltozásaiban Az Ipoly vizét sokféleképpen értékesítették a történelem folyamán. Egyik módja volt a folyó vizének, mint energiaforrásnak a felhasználása. A vízimalmok azonban közvetve visszahatottak a folyó mechanizmusára, medrének fejlődésére is. A 19. század elején legalább 17 db rő- zsegátas őrlő és ványoló vízimalom volt az Ipolyon. Különösen a kisebb esésű szakaszon volt ezeknek nagy a jelentősége.A rő- zsegátas malmok ugyanis mesterségesen visz- szaduzzasztották a folyót. Már Rapnál és Kalondánál lévő malmoknál is megállapítható volt a negativ hatás. Ugyanilyen rőzse- gátas vízimalmok voltak Ipolytarnóc határában, Nógrádszakálon, Bussán, Kovácsiban, Varbón, Szelestényben és Balassagyarmat alatt: Kőváron, Balogon, Palánkon, Ipolyságon, Pereszlényben, valamint Visk,Szakál- los és Pásztó határában is. Tölgyesen és Szálkán ugyancsak rőzsegátas vízimalmok duzzasztották a folyó vizét. E duzzasztások következtében az árvizek levonulása lelassult, az ártér sok helyen elmocsaraso- dott (nádasok, mocsári erdők és ártéri berkek jöttek létre), a hordalék lerakódása és a meder feltöltődése több szakaszon fokozódott. Ez a helyzet uralkodott csaknem a 19. század végéig. A feltöltődő szakaszon a folyó középszakaszjelleggel kanyarogva változtatta a medrét, a viszonylagos kiemelkedésben lévő küszöbökön viszont ekkor is bevágódásban volt. Hasonló spontán hatásnak kell tekintenünk a rőzsegátak pusztulásából eredő következményeket is. Ide sorolandók még az Ipoly határfolyó jellegéből eredő hatások is, melyek ugyancsak a meder fejlődését módosították. 7.4.1.2. A_szabályozások Az Ipolyról több szabályozási terv készült, ezekből azonban sokáig nagyon kevés valósult meg. A 17., 18. és 19. században a szabályozásoknak legádázabb ellenségei a malomtulajdonosok voltak, akik elkeseredetten védték érdekeiket az "Ipolyrétek" tulajdonosaival szemben. Az Ipoly szabályozása esetén ugyanis a folyó hatalmas ártere művelhető területté válhatott volna,igy azonban csak legeltetésre, nádkitermelésre volt jó, a magasabb szinteket pedig kaszálónak használhatták. Az- Ipoly az áradások idején termékeny iszapréteggel szokta beborítani árterét, mely a legelőknek nem ártott, sőt felújította azokat, de már a kaszálót sokszor tönkretette. (A levágatlan füvet eliszapolta, a lekaszált termést és a szénát tönkretette, a földek müvelhető- ségét pedig teljesen kizárta.) Ehhez járult még a folyóra települt számos malom, mely fokozta az árvizek káros hatását, az ártér elmocsarasodását és elvadulását. A 19. század elején egyre több megye- gyűlésen vetődött fel a szabályozások kérdése. A Helytartó Tanács elé is eljutott, mely végre 1842-ben Vay Miklóst rendelte a munkák előkészítésére és tervezésére, ő a tervet Beszédes Józseffel készíttette el. A felmérés és a terv 1843-ban már meg is volt, megvalósitása azonban nagyon nehézkesen ment. 1875-ig mindössze az Ipolysza- kállos melletti 2,5 km-es átmetszés, a pász246
