Mike Károly: Magyarország ősvízrajza és felszíni vizeinek története (Aqua, Budapest, 1991)
7. Az Ipoly kialakulása és mederváltozásai
ke, Recsk, Bükkzsérc és Diósgyőr környéki kibúvások jelzik. Az alsóoliqocénben a Cserhát, a Börzsöny és az Ipoly környéke újra szárazulat volt (167 ■ ábra). Erről a durva kavics, a hárshegyi homokkő és a közbetelepült tűzálló anyagok tanúskodnak. A szárazulati felhalmozódásra transzgressziós durva kvrachomokkő rétegek települtek. E képződmények nagyon változó vastagságúak, jelezvén, hogy a feltöltések idején a térszin egyenetlen volt. Az alsóoligocén legvégén már az egész tárgyalt területet sekély tenger borította. A homokkő feletti vékony márgapadok és agyagok megjelenése jelzi a középsőoligo- cénbe való átmenetet. A középsőoligocénben (rupéli emeletben) a terület süllyedőben volt (167.ábra). A középsőoligocén tenger üledékei egész Észak-Magyarországon megtalálhatók. A Naszály nyugati és déli lábánál, a Romhányi- rög körül, Romhány falu É-i felén lévő dcmb bevágásában, Kishartyán, Kőkút vidékén az emlitett rétegek a felszínen is megvannak (Itoszky J. 1940) . A felsőoligocénbe való átmenet fokozatos volt. Az oligocén tenger visszahúzódását jelzi a sekélyebb tengeri és partközeli üledékek újabb megjelenése ("oligocén slir"), melyek a felszínen sokfelé előfordulnak (Püspökszilágy, Váchartyán, Csi- tár, Piny, Nógrádmarcal vidékén stb.j.Sós- hartyán, Karancsság, Endrefalva és Ben- czurfalva felé fokozatosan homokos konkré- ciós rétegekbe, homokkőpadokba mennek át, melyek Csitáron és a balassagyarmati fúrásokban kavicsot is tartalmaznak. A homokkőre homokos agyag települt, ami helyenként vékony széntelepeket és gipszereket is tartalmaz (Ferenczi I. 1933, Horusitzky F. 1954). E képződmények is megtalálhatók a~ felszínen (Balassagyarmat, Nógrádmegyer, Sóshartyán, Csesztve, Nógrádmarcal, Nógrád- verőce). Az oliqocén-miocén határán a terület szárazulat volt. A tenger későbbi behatolását, az akvitán üledékciklust jelzik az egri, kovacsevói, balassagyarmati, ipoly- tarnóci előfordulások. Ezt a szedimentáci- ós ciklust is teljes kiemelkedés zárta be, melyet az "alsóriolittufa" erupciói kisértek . Az aquitániai és burdigálai emelet közötti szárazföldi lerakódások (tarka agyagok, durva homokkő és durva kavics) ma a Börzsöny K-i oldalán ^Zavoz”környékén) fordulnak elő a felszínen (Papp F. 1929). Az itteni kavicsok anyaga nem messziről származott. A kvarc és kristályos pala törmeléke mellett az Ipoly környéke hajdani me- zozóos mészkőrétegeinek anyagát is megtaláljuk benne mészkő-görgetegek formájában. A kiemelkedést újabb tengeri elöntés követte, mely a burdigálai-helvét üledékciklus rétegeit hagyta hátra. Kezdetét az édesvizi elöntés jelzi, majd brakvizi lagúnák megjelenése és a kőszéntelepes össz- let lerakódása következett. Nyomai Szalma- teres, Karancsság, Ságújfalu és Sóshartyán környékén, valamint az ilinyi Tópatak és Patvarc közelében vannak a félsz inén. A tenger fokozatosan elborította a Cserhátot, Börzsönyt és az Ipoly egész környékét. Bizonyítéka a sokfelé felszínre bukkanó helvét "slir" (Piliny, Nógrádmegyer, Nagylóc, Drégely és Nógrád környéke). Helyenként da- cittufaszórás nyomai is vannak benne. Lit- kén a slir fölött megjelenő édesvizi mészkő az üledékciklus végét, a kiemelkedést jelzi. A középsőmiocén törtön emeletében a mai Ipoly völgye vulkáni felhalmozás szintere volt (167. ábra). Anyaga plagioklász riolittufa, piro- xénandezit láva, tufa és breccsa volt,mely részben a hasadékokból, részben a hasadé- kok metsződésénél kialakult kürtőkből tört elő. A tufa kezdetben tengeri üledéktérbe hullott, amit a fauna is igazol. Még a törtön magasabb szintjét képviselő lajtamészkő és fácies-változatai is tartalmaznak helyenkint vulkáni termékeket (rapillit és tufát). A lajtamészkő ma már csak foszlányokban fordul elő a Börzsöny lejtőin. A keleti lejtőről azonban csaknem nyomtalanul letarolódott. A lepusztulástól sok helyen csak a tektonikus süllyedékek védték meg. A felsőmiocénben az Ipoly-völgy területének legnagyobb része szárazulat volt. A szarmata tenger csak a mai Galga-Zagyva környékét önthette el (168. ábra). üledékei kisebb foltokban a felszínen vannak (169. ábra). Legészakibb előfordulásai Sámsonházán, a Halastó-hegy lejtőjén, délebbiek Ácsa és Erdőkürt között bukkannak a felszínre. Anyaguk rendszerint ceri- thiumos durvamészkő és a homokos márgák felé átmenetet alkotó, regressziós kifejlő- désü lazább, meszes üledékek. Helyenként kisebb tufaszórás nyomai is előfordulnak bennük ("felsőriolittufa") a rodáni mozgásfázis szinorogén kisérőjeként (ld. Noszky J. 1940). _ A tenger erőteljes visszavonulására utal az a diszkordancia, mely az alsószarmata tengeri képződmények és a fiatalabb szárazföldi kavicslerakódások között mutatkozik. Ilyen kavicsokat irt le Papp F. (1929) a Börzsönyben is, a lajtamészkő fölött Szob környékén, a Rózsa-hegyen 236 m magasban, a Csitár-tetőn a Klati-hegy déli oldalán, a Malom-völgy alsó szakaszán (a "mészégetők" kőfejtőjében), Ipolydamásdtól ÉÉK-re, a Széles-hegy derekán, a Nagy- és Kiskoppány közötti nyeregben (a Sakola tetején) 480 m tszf-i magasságban. A kavicsokról azonban csak azt tudjuk, hogy folyóvízi eredetűek, s hogy törtön utániak. Kövületeket nem tartalmaznak, helyenként 221
