Mike Károly: Magyarország ősvízrajza és felszíni vizeinek története (Aqua, Budapest, 1991)
7. Az Ipoly kialakulása és mederváltozásai
7.1. Kutatástörténeti áttekintés Az Ipoly-völggyel többen és többféle szempontból foglalkoztak. A folyó fejlődéstörténetéről és mederváltozásairól azonban először 1968-ban a VITUKI Vízrajzi atlasza közölt áttekintő össszefoglalást (Mike K. 1968, 1969). Felszinalaktani vonatkozásban sok értékes tanulmány jelent meg. Ezek közül ki kell emelni Láng S. (1952-1955) munkáit, melyek több oldalról elemzik az Ipolykör- nyék felszini formáinak kialakulását. Pej a Gy, (1938, 1941) tanulmányai értékes részletadatokat közölnek a legfiatalabb kéregmozgásokra vonatkozóan. Az általánosításokban azonban újabb vizsgálataink révén már egy lépéssel tovább jutottunk. Ugyancsak értékes munkát végzett az Ipoly megismerésében Somogyi S. (1961) is, aki nemcsak összegezte az eddigi tudományos megállapításokat, hanem értékelte is azokat. Leél-őssv S.(1952) tanulmányai pedig a legfiatalabb vizrajzi fejlődéshez nyújtanak értékes adatokat. Sok morfológiai adatot találtunk a földtani irodalomban is az Ipoly menti völgymedencék kialakulásának és fejlődés- történetének összeállításához. Nagy számukra való tekintettel azokat csak az irodalomjegyzékben közöljük és szöveg közben idézzük. Ki kell azonban emelnünk id.Nosz- ky J., Ferenczi I. és Horusitzky F. munkáit, melyek az 1910-es években megindult 1:25 OOO-es méretarányú földtani térképezéssel kapcsolatban készültek. 7.2. A terület földtani felépítéséről Az Ipoly-völgy nagyon változatos földtani felépítésű területen alakult ki. A földtani adottságok ismeretében fény derül azokra a folyamatokra, amelyek a vizrajz természetes fejlődését és a morfológiai viszonyokat, a terület felszínfejlődését meghatározták. Az Ipoly völgyében mind az ókori kristályos kőzetek, a harmadisőszaki tengerek különböző mélységben lerakódott üledékei, mind az újharmadidőszaki vulkanizmus által szétteregetett eruptiv és effuziv kőzetek, vagy a negyedidőszaki glaciálisok, interglaciálisok folyóvízi és hullóporos képződményei előfordulnak. A folyóvölgy fejlődését a kőzetek különböző fizikai tulajdonságaik révén közvetve is befolyásolták. A lazább, puhább kőzetek könnyebben áldozatul estek a folyó pusztitó munkájának, a felszini leöblités folyamatának, a szél pusztitó tevékenységének stb.Az egyes képződmények térbeli helyzetükkel, vastagságukkal, tszf-i magasságukkal, sőt puszta jelenlétükkel vagy hiányukkal is értékes adatokat szolgáltatnak a fejlődéstörténet egyes szakaszaira. Az Ipoly-völgy nagyrészének aljzata a paleozóos alaphegység összegyűrt, s magma- tikus intruziókkal átszőtt, kristályos és metamorf kőzeteiből áll. Az Ipoly a legfelső mederszakaszát a Vepor kristályos tömegébe véste. E kőzetek utolsó felszini előfordulásai Kalnogarál - (Hrabovo)-Ipolyhidvég vonalától ÉNy-ra találhatók. Macka község közelében, a Stre- gova-patak torkolati szakaszánál, majd Ipolyszécsénykénél (Ipolyhidvég közelében), Felsőtur és Palást községek között és Sza- latnya mellett, a Selmec-patak völgyében vannak kisebb felszini előfordulások. E vonaltól délebbre is előfordulnak paleozóos képződmények, de vastagabb harmadkori rétegek alatt. Losoncon 300 m mélyen; (Noszky J. 1940); Balassagyarmaton 600 m körül és Diósjenénél a miocén-oligocén képződmények alatt. Az Ipoly-völgy DK-i kisebbik részének pedig mezozoós aljzata van. Az Ipoly környékén lemélyitett fúrások sehol sem ütöttek meg mezozóos rétegeket. Felszini előfordulások alapján viszont arra kell következtetnünk, hogy az egész tárgyalt területet elborította annak idején a triász tenger. A mai mezozóos-paleo- zóos kőzetek érintkezési vonalán tehát rá- tolódást sejthetünk. Ezt a mezozóos geo- szinklinális elszükülése és a szomszédos paleozóikumból származó törmelékes litorá- lis üledék teljes hiánya valószinüsiti. Az ismert mezozóos előfordulások: a Naszály, a Romhányi- és a Csővári-rögök felsőtriász (karni emeleti) raibli mészkövei, a nóri fődolomit és raeti dachsteini mészkő faunája alapján Ítélve dél-alpi kifej lődésüek, tehát a Budai-hegység folytatásának tekinthetők. A jurában és a krétában a terület nagyrészét valószinüleg szárazulati lepusztulás jellemezte. Jura és kréta üledékek ugyanis az Ipoly vidékén még törmelékben sem fordulnak elő. Az Ipolyhoz legközelebb a dorogi rögökön, a Gerencsében és a Velka Skálán jelennek meg a felszinen, Muzsla környékén pedig mélyfúrásokban fordulnak elő jura és kréta üledékek. A kréta végi szinorogén szárazulattá válás után a mai Ipoly-völgy területére többször visszatért a tenger. Az alsóeocénben az Ipoly mai völgye még szárazulat lehetett. Talán erre utal a triász rögök környékén jelentkező áttelepített bauxit is. A középsőeocént határozottan csak a Naszály környékén (Kosdon) állapítottak meg. Ez a terület ugyanis az eocén folyamán torlódások előterében lehetett»melynek izosztatikus süllyedése emiatt szükségszerű is volt. Az eocén tengeri elöntés egyre keletebbre következett be. Tatabánya, Dorog, Muzsla, Kéménd környékén még az alsóeocénben, a Déli-Börzsönyben és a Cserháton a középsőeocénben, keletebbre pedig már csak a felsőeocénben jelentkeznek a lagúnák nyomai. Ez utóbbiak északi határát Tornaváralján, a Lénártfalva, Szelistye és Papkut melletti, déli határát pedig a Mátraderecs219
