Mihályfalvy István: Öntözéses növénytermesztés 1. (Agrártudományi Egyetem Öntözéses-Meliorációs Főiskolai Kara, Szarvas, 1974)

I. Öntözési alapismeretek - 2. Az öntözés történetének rövid áttekintése

először Vedres István szegedi mérnök, majd gróf Széchenyi István eló'relátó vízgazdálkodási elképzelésében az egész Alföld átfogó terv szerint való öntözése, fásítása és eró'ditése.

Nagy hatással volt a magyar öntözések ügyére az 1863 évi katasztrofális aszály és az azt követó' néhány száraz esztendő'. Ennek hatására az ország közvéleménye - az első' rétöntözések kedvező' tapasztalatai alapján - mind hangosabban követelte az Alföld öntözését.

Hasonlóan nagy lendületet jelentett az öntözés terén 1879-ben Kvassay Jenő' által megszervezett kultúrmérnöki hivatalok működése. A kultúrmérnöki hivatalok eredményes működésének tulajdonítható, hogy 1898-ban az öntözött területek nagysága 21200 ha volt.

1885-ben épült Gyomán a Hármas-Körösre telepítve az első' öntözó'telep, amelynek a vízellátását vizemeléssel oldották meg. Egyben ez volt az első' öntözés szikes területen.

Az első' világháború befejezéséig összesen 26.700 ha öntözés létesült, melybó'l trianon után mindössze 10.000 ha (37%) maradt meg.

Az első' világháborút követő' első' évtizedben mindössze 6.500 ha-val bó'vült az öntözött terület nagysága, jól lehet ezen idő' alatt több nagyobb átfogó terv készült. így Trümmer Árpád terve szerint a Tisza bal partján 100.000 ha, Rutkai Udo terve szerint a tiszántulon 410.000 ha öntözése vált volna lehetővé.

Ez időben az öntözések 73%-a a Dunántúlra, 15%-a a Tiszántúlra, 4%-a a Du- na-Tisza-közére és 8%-a a Tisza jobb partjára jutott. Az öntözés 218 öntözőtelepen folyt. A terület 48%-án rét, 39%-án szántóföldi, 11%-án kertészeti növények és 2%-án rizs öntözés volt.

Az 1930-as évek elején egymást követték az aszályos nyarak. A vízgazdálkodási szakemberek, élükön Sajó Elemér, erőteljesen szorgalmazni kezdték az öntözéses gazdálkodás fejlesztését. Az intézményes öntözésfejlesztés megindulásának Sajó Elemér nagy vízügyi programja, illetve az 1930-as év tekinthető.

A második világháború befejezése előtt elkészült a békésszentandrási duzzasztó és a tiszafüredi öntözőrendszer (ez utóbbi 6 m^/sec teljesitménnyel, 12.000 ha terület öntözhetőségével), mintegy 14.700 ha öntözését tette lehetővé. így összességében a felszabadulás előtti időszakban kereken 30.000 ha öntözhető területtel rendelkeztünk, melyből mintegy 5000 ha-on rizst termesztettünk.

A második világháború pusztításai az öntözéses gazdálkodás fejlődését is visszavetették. A 3 éves, majd az első 5 éves terv a helyreállítási munkákon felül, számottevően előre vitte az öntözés ügyét. Páratlanul rövid idő alatt oly nagyságú hidrotechnikai létesítmények épületek, mint a lúdvári szivattyútelep (1947), a tiszalöki vízlépcső (1954) és a keleti főcsatorna (1956).

Külön kell szólnunk egyik legjelentősebb - napjainkban is épülő - létesítményünkről a "Kiskörei Vízlépcső és Öntözó'rendszerei"-ről.

11