Mezőgazdasági vízhasznosítás (EJF, Baja, 1998)
5. Dr. Pálfai Imre: Az öntözővíz beszerzése
5. Az öntözővíz beszerzése 5. Az öntözővíz beszerzése Az öntözéses gazdálkodás bevezetésének nyilvánvalóan alapföltétele az, hogy az öntözéshez szükséges vízmennyiség kellő mennyiségben és megfelelő minőségben rendelkezésre álljon. Öntözési célra elsősorban a felszíni vízkészlet hasznosítása jöhet szóba, de kisebb vízigények kielégítéséhez - bizonyos korlátok között - a felszín alatti vízkészlet is fölhasználható. 5.1. Az öntözővíz beszerzése felszíni vízkészletből A természetes felszíni vízkészlet a vízfolyások (folyók, patakok) és a tavak vízkészletéből áll. A belvizeket időszakos jellegük miatt nem soroljuk az öntözésre hasznosítható vízkészletek közé, bár esetlegesen - kiegészítő vízforrásként - szerepük lehet az öntözővíz-ellátásban. A hasznosítható felszíni vízkészlet A folyók természetes vízhozama erősen ingadozó, rendszerint koratavasszal a legnagyobb és az őszi-téli időszakban a legkisebb, de gyakran már nyáron is nagyon lecsökken. A vízkészlet öntözési szempontú értékelését az augusztusi vízhozamok alapján szokták elvégezni. Mértékadónak azt tekintik, amely 80 %-os tartóssággal rendelkezésre áll. Ezt a természetes vízkészletet öntözési és egyéb vízhasznosítási célra teljes egészében nem lehet igénybe venni. Bizonyos vízhozamot (az eddigi előfordult legkisebbnek kb. a háromnegyedét) a mederben kell hagyni a folyó élővilágának fenntartása érdekében. Hajózható folyószakaszokon a hajózási fel-tételeknek is eleget kell tenni, ami esetleg további vízhozam mederben hagyását igényli. A fennmaradó vízhozamot természetes hasznosítható vízkészletnek nevezzük. Ezt a vízhozamot különböző emberi beavatkozások csökkenthetik, de növelhetik is. A vízfolyás egy adott szelvényében csökkenést jelent, ha a fölötte levő szakaszon vizet vesznek ki. Növekedhet viszont a hasznosítható vízkészlet, ha a felső szakaszba a felszín alatti vízkészletből, vagy más vízfolyásból származó használt vizet vezetnek be. Céltudatos vízkészletnövelő beavatkozás a tározás, amelynek lényege az, hogy vízbő időszakban a vízhozam egy részét tározóban tartják vissza, s ezt a vizet vízszegény időszakban használják föl (közvetlenül a tározóból, vagy a tározott vizet az alsó folyószakasznak átadva). Valamely vízfolyás hasznosítható vízkészlete vízátvezetés révén is növelhető, vagyis egy nagyobb hozamú vízfolyásból - csatorna segítségével - vizet vezethetünk át a vízhiányos térségbe. Ezekkel a megoldásokkal a hasznosítható vízkészletet - bizonyos határig - a vízigényekhez lehet igazítani. Hazánk a Duna-medencében különleges helyet foglal el, mert a vízkészletek jelentős része (több mint 90 %-a) külföldről származik. A vízfolyások hasznosítható készletét jelentősen csökkenthetik a külföldi vízelvonások, amelyek mértékét nemzetközi tárgyalásokon igyekeznek megállapítani. Eddig azonban kevés vízfolyásra született egyezmény. Ezért a távlati kilátások ilyen szempontból elég bizonytalanok. A Dunának bőséges vízkészlete van, hiszen az augusztusi 80 %-os vízhozama Budapestnél 1750 m3/s. A Tisza vízkészlete ugyanezen időszakban egy nagyságrenddel kisebb; Polgárnál 130 m3/s. A Tisza mellékfolyóinak még kisebb a mértékadó vízkészlete. Csak néhány példát említve: a Bodrogé 8 m3/s, a Fehér-Körösé 2 m3/s, a Marosé 50 m3/s (hazai szakaszokon). A patakok vízhozama augusztusban szinte elenyésző; pl. a Szinváé Miskolcnál - 80 %-os tartóssággal - 0,12 m3/s. Folyami duzzasztóművek A folyókból történő vízbeszerzés egyik akadálya, hogy a folyók vízállása az öntözési idényben rendszerint jóval alacsonyabb, mint az öntözendő terület terepszintje. A folyókból való vízkivétel megkönnyítésére, továbbá a folyók hasznosítható vízkészletének növelésére, vízügyi nagylétesítményeket építenek. Ezek közül legfontosabbak a duzzasztóművek, amelyek a folyó vizének felduzzasztásával megteremtik a természetes (gravitációs) vízkivétel lehetőségét. Emellett, ha a duzzasztó fölött kellő tározótér is van, a hasznosítható vízkészlet is növekszik. A duzzasztómű legegyszerűbb változata az, amelynél csak egy elzárógát épül a folyóba. Ez lehet állógát, de - az árvizek átbocsátására tekintettel - a legtöbb esetben mozgatható részei is vannak. Az ún. tűsgátat a tavaszi árvizek levonulása után szerelik össze, majd az öntözési idény végén lebontják. A zárást és az átbocsátott vízhozam szabályozását az öntöttvas támasz-tószerkezetre fektetett fahevederekkel (tűkkel) oldják meg. Ez a megoldás csak kisebb folyókon és csak egy-két méteres duzzasztás előállítására alkalmazható. Üzemeltetése nehézkes. Phare Program HU-94.05 31
