Mezőgazdasági vízgazdálkodás 3. Vízrendezés (Tankönyvkiadó, Budapest, 1967)

A. Hegy-dombvidéki vízrendezés

azaz kereken

2° 52*-nek 6° 50*-nek 9° 40*-nek

3°-nak

7°-nak

10°-nak

és 14-° O’-nek. A könnyebben érzékelhető szögértékekből létható, hogy a talajpusztulás már viszonylag enyhe emelkedésű lejtőkön is milyen veszélyes lehet, hiszen 17 %, azaz 10°- on felül szántóföldi művelés csak kivételesen engedhető meg,25%, azaz 14-°-os lejtőhajlásszög felett pedig már semmi esetre sem.

Az eróziómentes szakaszhosszak ismeretében megállapítható, hogy egy-egy vízgyűjtőterületet vagy lejtőt milyen mértékben kell olyan műszaki létesítményekkel (sánc, övárok, terasz, stb.) ellátni, amelyek a felszíni folyást megszakítják és ezzel a felszíni elsodróerőt bizonyos mértékben csökkentik. Nyilvánvaló, hogy a csapadékvizekből keletkező felszíni folyást ott kell megszakítani, ahol annak elsodró ereje már olyan nagy lenne, hogy a megengedettnél nagyobb talajpusztulást okozna.

Ha tehát a lejtőn úgy helyezzük el a sáncokat, övárkokat, stb.-t, hogy azok a méretezés alapjául szolgáló (általában 3 éves gyakoriságú és 1/2 - 1 órás időtartamú) csapadékra szerkesztett eróziómentes szakaszhossz távolságában legyenek, akkor a megengedettnél nagyobb erózió nem fog fellépni. (Természetesen egy ritkábban, pl. 10 évben egyszer, előforduló nagy felhőszakadás elő fog idézni talajpusztulást.)

Az eróziómentes szakaszhosöz mint a III. képletből látható, a lejtőszög mellett elsősorban az R értékétől, vagyis a talajnak az erózióval szembeni ellenállásától függ. Minél nagyobb a talaj erózióval szemben való ellenállása, annál nagyobbak az eróziómentes szakaszhosszak, - vagyis annál nagyobbak lehetnek a sáncok, övárkok, teraszok egymás közötti távolságai, - ha a többi tényező változatlan.

A talajok erózióval szembeni ellenállására vonatkozó vizsgálatok alapján megállapítható, hogy az - a már említett talajtani tulajdonságokon fcivül - elsősorban a növényállománytól függ. Legkisebb ellenállása az ugaroknak, legnagyobb a gyeppel borított talajoknak van, a kettő között állnak a mezőgazdasági kultúrnövények. Ezek sorában jól védők: a lucerna, vöröshere; közepesek az őszi búza, árpa; gyengén védők a kapások (tengeri, répa, stb.).