Mészáros Vince: Széchenyi István és a vízgazdálkodás (VÍZDOK, Budapest, 1974)

Küzdelme a Duna szabályozásáért és a gőzhajózás fejlesztéséért

ról, ébren tartotta a nádor jóindulatú pártfogását, akitől több évre elosztva az ún. „Sóalapból” összesen 550 000 Ft támogatást sikerült kieszközölnie a munkálatokhoz.

„Törökkel, románnal többet bajlódván, mint dunai szíriekkel, itt ülök, minden vágyaim mellett veszteglő rab ... Itt maradásom bizonytalan és meglehet, az őszt és tél nagy részét itt, s ha a sors kedvez, tán a Vaskapu közepette töltendem, melybe már mélyen vágtam a hazai baltát; ki tudom-e onnan megint húzni, s irigyeim (!) — szeretném tudni miért? — nem fognak-e végkép a baltával együtt elsüllyeszteni, tudja Isten,”'‘8

A támogatás elégtelen volta nem tette lehetővé a tervezett csatorna megépítését, de mintegy 4000 m3 sziklának a folyam medréből történő kirobbantásával mégis elérték, hogy közepes vízállás mellett a Vaskapu gőzhajók számára is hajózhatóvá vált.

Egyúttal a Duna bal partján, szemben a rómaiak hajdani vontató útjával, Báziástól Orsován keresztül Turnu-Severinig, kitűnő, a Kazán-Szorosban a sziklafalakba vágott, mintegy 122 km hosszú — később róla elnevezett — parti utat építtetett, mely alacsony vízállás mellett is lehetővé tette a forgalom fenntartását. Az útépítés során Vásárhelyi és mérnökei katonai szakértők támogatásával közel 150 000 m3 sziklát robbantottak ki az addig csak zergék járta parti sziklafalból.

Az első gőzhajó, az „ARGÓ” 1834. április 14-én történt áthaladása a Vaskapun Széchenyi erőfeszítésének diadala volt, amely lehetővé tette, hogy a rendszeres gőzhajózás a Duna egész hosszában, Bécstől

3*

35