Mészáros Vince: Széchenyi és a magyar vízügyek (VÍZDOK, Budapest, 1979)
Pesti kikötő – Pesti Dunapart
gamnak kitűzve azon óráiul folyton és szilárdul követék, s mennyire tehetségemben állott, a társaság által is elfogadtatni iparkodám, midőn el lön határozva, hogy Magyarország szíve fogna a vállalat főhelye és főtelelője lenni. . .. számos év óta hordom én mind azt már kebelemben ... a lehető legcselekvöbb vággyal: A magyar gözhajózásnak olly műhelyt, olly tudományi kútfőt, olly telelőt, szóval olly középpontot alkotni, melly az ügynek nemcsak jelen állását, de lehető legczélsze- rűbb kifejtését is biztosítaná, s hol szükséges előkészületre és gyakorlatra tehetne honunk ifjúsága könnyű szert. Éppen 9 éve lesz . . . óh! mennyi elfecsérelt drága idő!, hogy a Pest városi sziget megvásárlását s a part- tali összeköttetését hoztam javaslatba, s pedig részvények útján; mi által hajók telelésére mindenek fölött alkalmas, kivált tüztül biztos és felette tág öböl fogott volna támadni, a part pedig melly aránylag igen magas, felette jól lett volna használható, hajók építésére . . . midőn Pest közelléte alkalmat nyújtandott a téli hónapokat mind annak tanítására és tanulására használni, mit gőzhajók kezelése körül tudni kell . . . Az ó-budai Duna-ágak, meg az ó-budai kisebb sziget, hol jelenleg létezik a magyar gőzhajózás fő és egyedüli telepítvénye, legalább illy szerepre mód nélkül hiányosak . .. Miért ütöttük tehát Ö-Budán fel a sátorfát? . . . Egyedül azért, mert előttem legalább az vala fő szempont: minden áron és minden idővesztés nélkül csak honunk közepére hozni az első gőzhajózási telepít- ményt;... és aztán mert Ó-Budán . .. minden előle- ges nagyobb költség nélkül tüstént lehetne foglalni helyt. . . Alig telepedtünk egyébiránt le Ö-Budán, s tüstént jobb, a czélnak inkább megfelelő helyzet kiszemelésével foglalatoskodnánk. 75