Mészáros Csaba (szerk.): Mezőgazdasági vízépítés, vízhasznosítás (Tankönyvkiadó, Budapest, 1978)

1. Öntözés

1. ÖNTÖZÉS

Az öntözés műszaki létesítményeinek tervezésénél, megvalósításánál és üzemelésénél szem előtt kell tartani, hogy azok a mezőgazdasági üzem termelését kell, hogy gazdaságosan szolgálják, azok indokolt igényeit kell korszerű módon kielégiteniök. Sohasem lehetnek öncélúak, hanem - a gazdaságosság határain belül - teljes mértékben alkalmazkodniok kell az üzemek távlati fejlődését is figyelembe vevő öntözést meghatározó feltételeihez és igényeihez.

Az alábbi öntözési módokat különböztetjük meg:- a felületi öntözés során a viz a talaj felszínén mozogva szivárog be a termőrétegbe. Ide tartozik az árasztó, a csörgedeztető és az áztató (barázdás) öntözés,- esőszerü öntözés berendezései az öntözővizet a levegőbe juttatják, ahonnan a csapadékhoz hasonlóan hull a növényzetre, illetve a talajra,- csepegtető és kortyonkénti öntözésnél a kibocsátandó vízmennyiséget folyamatosan juttatják a növény gyökérzőnájának közelébe, s igy rendkívül gazdaságossá válik a vízfelhasználás. (Ennek jelentősége a nagy vízhiányban szenvedő területeken mutatkozik meg leginkább. ),- altalaj öntözésnél a nyílt árokban vagy a talajba fektetett csőben, járatban vezetett viz a terep felszíne alatt áztatja át a termőréteget.

Öntözésnél az alábbi vízellátási egységek különböztethetők meg:

Az öntözőrendszer a legmagasabb rendű, összehangolt elvek alapján üzemelő komplex mezőgazdasági vízgazdálkodási egység, melynek kiterjedését a tájegység, valamint a domborzati, igazgatási viszonyok is jelentősen befolyásolhatják. Egy vagy több fővizkivétele műszaki berendezésekkel befolyásolt, vagy zavartalan vízfolyásra, duzzasztótérre stb. települt. Az erre támaszkodó, célszerűen egymáshoz kapcsolódó közös és egyéni érdekeltségű vízellátó és vízelvezető (csatorna, csővezeték, műtárgy) hálózat

9