Markó Iván: Földművek - védelem (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1975)

2. A földmű és a part biztosítása növényzettel. A mérnöki biológia

ja a táj egységét, és gyakran még vegetációval sem lehet a természetellenes merev vcna'akon enyhíteni (2.53b ábra). A hosszú egyenes vonalakat lehetőleg nagy sugarú ívekkel oldjuk fel. Nyomasztóak a közlekedési pályák hosszú, egyenes és mély bevágásainak merev rézsűfalai (2.54o ábra). Ezt a kellemetlen érzést megfelelő íves szakaszok beiktatásával csökkenteni le­het (2.53d ábra). Az erdőn keresztül vezető pályaszakasz képe is csak akkor szép, ha azon az út ívben vagy ívekben halad át (2.54d ábra). Földművek rézsűinek felületét szabálytalan foltokban tele­pített fákkal, cserjékkel, elterülő kúszónövényekkel kell be­ültetni. A fásítás nemcsak az esztétikai képet javítja, hanem ugyanakkor az erózió ellen is védelmet nyújt. Különösen elő­nyös, ha a rézsűk merev éleit és végződéseit élőnövényzetből kialakított kulisszával eltakarjuk. Autópályák elválasztósávjában telepített sövények csök­kentik a szembejövő járművek fényszóróinak kápráztató ha­tását. Közlekedési pályák íves szakaszain a domború oldalra és kereszteződéseknél a látómezőkbe magas növényzetet ne ül­tessünk, mert ez a szabad kilátást zavarhatja. Közlekedési pályák mentén gyümölcsfákat csak akkor te­lepítsünk, ha hozamuk arányos a gondozásukra fordított költ­ségekkel. 2.72. A tájrendezés és fásítás tervezése A tájrendezési terv készítése előtti helyszíni bejáráskor meg kell állapítani: a talaj minőségét, a domborzati viszonyokat, a helyi időjárási adatokat (uralkodó széljárás és hófúvás), a meglevő növényzet helyét és milyenségét, azokat a részeket, amelyeket növényzettel takarni kell, a talajvízszintet. Ugyan­akkor tájékozódni kell, a humusz, gyeptégla, trágya, facseme­ték stb. beszerzési lehetőségeiről. Meg kell ismerni a mikro­klímát: a talaj és a levegő hőmérsékletét, páratartalmát, a szél-, csapadék- és fagyviszonyokat, mert csak így lehet a leg­alkalmasabb növényzetet kiválasztani. A tervezés már a terepen megkezdődik, és az elvi megol­dás mindig a helyszínen születik meg. A meglevő növényzetet a földmű tervezésekor mindig vegyük tekintetbe. A nyomvonalat úgy állapítjuk meg, hogy a szép fákat a kivágástól meg lehessen menteni. Ha a földmű sávjába eső fiatal fákat, cserjéket át akarjuk ültetni, akkor azo­kat lehetőleg földlabdával együtt ássuk ki, majd védett helyen elültetjük, és az újbóli felhasználásig gondozzuk. Idősebb fá­kat közvetlenül új helyükön kell elültetni. Tájrendezés szempontjából kívánatos, hogy a rézsűk 6/4- nél meredekebbek ne legyenek. Az út rézsű élei lent és fent le legyenek kerekítve. Legjobb, ha a bevágás végeinek rézsűit 20%-os lejtéssel képezzük ki, és fokozatosan emeljük fel 6/4-re. Ily módon a földmű környékét bekapcsoljuk a tájba, kinyitjuk a teret. A változó szöggel hajló és közel azonos hosszúságú rézsűk azért is előnyösek, mert általuk a terep természetes domborulatainak tűnnek fel. A töltések lábát ugyancsak lekerekítjük. A növényzet telepítését a tervezettnél mindig sűrűbben végezzük, mert nem számíthatunk arra, hogy az elültetett csemeték mindegyike egyformán megered és felnövekszik. A szállítás, vermelés, ültetés, emberi és állati rongálások, kár­tevések stb. befolyásolják a csemeték fejlődését, sőt megma­radásukat is. Annak érdekében, hogy a tájrendezési tervben megjelölt fa felnövekedését biztosítjuk, mindegyik kijelölt helyen elültetett meghatározott fajú csemete mellé — attól 1,0—2,5 m távolságra vont szabálytalan kör kerületén, egy­mástól ugyancsak 1,0—1,5 m távolságra — 5—6 ugyanazon fajú, korú és származású csemetecsoportot ültetünk. Tehát a tervben megjelölt fa helyett legalább 6—8 csemetéből álló facsoportot telepítünk. A csemetecsoportot nem kell szabályos mértani idomban ül­tetni. Lényeges azonban, hogy a mellékcsemeték a főcsemeté­hez olyan közel legyenek, hogy azt szükség esetén helyette­sítsék. Ha az út erdőn ha'ad át, akkor pótlrtást végzünk az elő­térben maradt faállományban. A sűrűség következtében rosz- szul fej'ődött, satnya fákat utólag kiirtjuk. A földmű szélétől számítva a fák várható magasságának kétszereséig végezzük ezt a munkát. Az erdőbeli bevágásokat is minél laposabb ré­zsűvel képezzük ki, mert így az irtási vonal megenyhül. Ahol az erdőterület kezdődik és végződik, ott a földmű egyik vagy mindkét oldalán szabálytalan, elegyes fasort ülte­tünk. Fásítás céljára felhasználható eredeti faiskolai termékek közül a suháng minimális mérete — függetlenül a fa fajtájá­tól — 2 m magas és 10 cm-re a föld fölött 15 mm vastag; a sorfa — függetlenül fajától — törzsmagassága korona nél­kül mérve legalább 1,7 m és törzsátmérője mellmagasságban mérve 15—40 mm legyen. A suháng, ill. sorfák törzse akkor megfelelő, ha egyenes, kérge üde, színe a fa fajára jellemző, fejlett, de nem fakadás- ban levő rügyekkel, befásodott koronával és ágakkal. (A ne­mes nyárfélék kipattant rüggyel — de nem kifejlett levelek­kel — is szállíthatók.) A gyökérzetnek jól eloszlott, sűrű, jó fejlettségű, dús hajszálgyökérzetűnek kell lennie. A sérült gyökérrészeket a szállítás előtt éles eszközökkel sima vágáslapra kell elvágni. A törzsön csak jól beforrott, a suháng, illetve a sorfa további fejlődését nem gátló sérülés lehet. Homokos területre csak homoktalajon termett cseme­téből, kötött vagy középkötött területre pedig csak ugyan­olyan termőhelyen termelt csemetéből szabad suhángot, illet­ve sorfát nevelni (MSZ 13390). Suháng és sorfa csak teljesen egészséges állapotban és csak akkor adható ki fásítás céljára, amikor a törzserősítő csapok helye és egyéb sebhelyek már beszáradtak. 68

Next

/
Oldalképek
Tartalom