Markó Iván: Földművek - védelem (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1975)
2. A földmű és a part biztosítása növényzettel. A mérnöki biológia
kor egymástól 40—50 cm távolságban levert és a földmű koronája felé hajló karók mögé rozsét tömünk, 10—15 cm szélességben. A rozsé mögé szalmát, sást, kukoricaszárat, vagy egyéb szálas növényzetet kell 20—25 cm szélességben gyömöszölni (2.36. ábra). A karók mögötti teret 20 cm vastag rétegekben töltjük ki. Fejkarózást használunk a víznyomástartó földművek (halgazdaságok, tározók stb.) töltéseinek védelmére (2.37. ábra). A fejkarózás kitöltőanyagát erősebb hullámveréskor hevederfával fogjuk le. A 2.38. ábrán az NDK-ban alkalmazott vasúti pálya menti kővel vegyes partvédő rőzseműveket mutatunk be arra az esetre, ha az alépítmény közvetlenül a vízfolyás partjával érintkezik. A hullámverés elleni védelem rőzsével ősi eljárás, amely hatásos, de ugyanakkor munkaigényes is. 2.38. ábra. Az NDK-ban alkalmazott vasúti alépítmény biztosítás a a rézsűláb biztosítása karózott rőzsekolbásszal és a rézsű burkolása gyeptéglával; b a rézsűláb biztosítása karósor közötti rőzseborítással; c a rézsűláb biztosítása rőzrafonás előtti kőhányással és a rézsű biztosítására karózott rőzsenyalábbal, amely a feliszapolódást elősegíti; d a rézsűláb biztosítása rőzsehengerre szórt terméskővel, és a rézsű biztosítása rőzseborítással; 1 karózott rőzsekolbász; 2 gyeptégla burkolat: 3 kötöződrót; 4 karósor közötti rőzsekolbász; 5 rőzseborítás; 6 karó; 7 kőhányás; ő rőzsefonás; 9 leszorító ollós karózás; 10 rőzsenyaláb; 11 rőzsehenger 2.54. Rőzsehenger Ahol a vízfolyás partbiztosításának céljára sem terméskövet, sem műkövet nagyobb tömegekben gazdaságosan beszerezni nem lehet és fűzrőzse kitermelhető, ott rőzsehengert alkalmazunk olyan művekhez, amelyek állandóan víz alatt maradnak. Készítésekor rőzséből 50—100 cm átmérőjű 4—6 m hosszú hengert alakítunk ki és belsejét durva kaviccsal, vagy silány terméskővel töltjük ki. A rőzsehenger súlya minél nagyobb legyen, hogy a víz ne sodorja el. Rőzsehenger különösen olyan vízfolyások szabályozásakor gazdaságos, ahol a meder anyaga a rőzsehenger megtöltésére alkalmas durva kavics. A rőzsehengerburkoló rőzse vastagsága 15—20 cm, a kavicsmag átmérője 40—60 cm, folyóméterként! súlya 250— —500 kg legyen. A hengereket hengerkötő állványon (2.39. ábra) készítjük. Az állványt, két hosszgerenda, ezeken méterenként átfektetett keresztgerenda, ún. párnafák — és a keresztgerendákba csapolt ferde támaszok —, ún. szarvak alkotják. Míg az állvány egyik oldalán a támaszok szorosan illeszkednek a csaplyukakba, addig azokat a másik oldalon csak könnyen beerősítjük. A kész henger a támaszokat szétfeszíti. Mikor a hengert a vízfolyásokba akarjuk dönteni, nem lehetne a támaszokat eltávolítani, ha azok nem lennének csak lazán összeerősítve. A henger elkészítése után a víz felőli szarvakat eltávolítjuk és a kész hengert a vízbe döntjük. Az állványt olyan hosszon készítjük, mint amilyen méretű hengert kell a kivitelezéskor összekötni. Leggyakrabban 5—10 m hosszú állványokat alkalmazzunk. Ennél hosszabb hengerek, már csak a párnák fokozatos továbbhelyezésével készülnek. Aszerint, hogy a hengereket hol szándékozunk véglegesen elhelyezni, az állványt vagy a vízfolyás partján, vagy a mederben készített álláson, tutajon, vagy dereglyén kell készíteni. A hengerkötésnél a vesszőket tővéggel a henger közepe felé, teknőszerűen az állványba rakjuk. Az így keletkező rő- zseágyba tört követ hányunk és a szükséges mennyiségű tölteléket ebbe helyezzük el. A kő tetejére ismét rozsét rakunk. Ha a henger tölteléke mederkavics, akkor a rőzse és a kavics közé még szalmabélést is teszünk, nehogy a kavics a vesszők közül kihulljon. A hengerfenék lezárásához a vesszőket össze58
