Marczell Ferenc (szerk.): Az Országos Vízügyi Levéltár (Források a vízügy múltjából 1. Budapest, 1978)
történt bevezetése után a "mezőgazdaság , erdőgazdálkodás , vízgazdálkodás" népgazdasági ágba sorolták. A vízgazdálkodás feladatainak megoldását hatósági-igazgatási funkciók is szolgálják, jogszabályok alapozzák meg a vízgazdálkodás szervezetét, s e tevékenysége során az állam és az érdekeltek között keletkező jogviszonyokat is hatósági tevékenység keretében rendezik. Az OVH vizügyi ágazati főhatósági feladat- és jogköre a következő; - a kormány gazdaságpolitikájának kialakítása kapcsán részt vesz a vizügyi ágazatot érintő, vagy arra vonatkozó kormányszintű döntések előkészítésében, - hatósági jogkörben ellátja a vizügyi törvényben és egyéb jogszabályokban reá ruházott feladatokat, - felügyeleti jogkörben - a közvetlen felügyelete alá tartozó vizügyi szervek tekintetében - gyakorolja az állam tulajdonosi jogait. Az állami vízgazdálkodás a vizügyi igazgatás - mint államigazgatási ágazat -, és a vízgazdálkodás - mint népgazdasági ágazat - egész szervezeti rendszerének összehangolt,tervszerűen irányitott működése útján valósul meg. A vizügyi államigazgatási és a vizgazdálkodási ágazat szervezeti köre ezért részben fedi egymást. I_. A vi£üa_yi_ i_ga_z£a t_á_s k_ö£éJDe_ta_r t_ozna_kj_ 1. a vizügyi szervek, úgymint - a központi és a területi vizügyi államigazgatási szervek, - a vizügyi vállalatok és a vizügyi költségvetési gazdálkodó szervezetek, - az intézet-tipusú szervek.