Marczell Ferenc (szerk.): Az Országos Vízügyi Levéltár (Források a vízügy múltjából 1. Budapest, 1978)

évi IV. dekrétumának XVI. cikkelye). Hasonló gazdasági szerepe volt a vizimunkáknak az Erdélyi Fejedelemségben is. Az egységes központi hatalom hiánya hosszú időre megszakította a vízhasználat és a vizépités egységes fejlődésének sok évszázados folyamatát. Ez az oka annak,hogy a magyar vizügy újkori fejlődésének kezdetét a XVIII.század elejétől számitják. A törökök kiűzése után az ország teljes gazdasági újjászervezésére volt szükség. A fentebb jellemzett megváltozott vizrajzi viszonyok között ekkor vált gazdasági fejlődésünk egyik alapvető tényezőjévé a vizépités. A XVIII. század elején mind a katonai, mind az ezt felváltó polgári igazgatásnak - a Kamarának és a megyéknek - elsőrendű feladata volt a vizek szabályozása, az elnéptelenedett területek újra lakhatóvá tétele és a földek müvelés alá vétele. A hajózáshoz fűződő kincstári és hadászati érdekek miatt először a folyószabályozás és a viziutak fejlesztésének kérdései kerültek napirendre. A törvényhozás ismételten foglalkozott a témákkal. 1723-ban pl. törvénycikk kötelezte a Helytartótanácsot, hogy dolgoztasson ki terveket a folyók hajózhatóvá tételére és csatornák épitésére. A tervek megvalósítása azonban olyan anyagi és emberi erőforrások mozgósítását igényelte, amelyek ebben az időben nem álltak rendelkezésre. A kitűzött feladatok végrehajtásához a birodalom hadmérnöki karának felkészültsége sem volt megfelelő. A hazai vizszabályozással foglalkozó mérnökök javarészt a hadsereg olasz és vallon származású hadmérnökei voltak. Az első polgári mérnökök is a hadmérnöki karból kerültek ki, ahogyan a katonai igazgatást fokozatosan felváltotta a polgári igazgatás. Végigtekintve a történelmen,a magyar vízgazdálkodás történeti fejlődésében két főbb korszakot különböztethetünk meg.