Marczell Ferenc (szerk.): A Magyar Hidrológiai Társaság kitüntetettjei 1917–2000 (MHT, Budapest, 2000)
A társasági kitüntetések és elismerések névadói
sal és sziklavéséssel eltávolította a hajózóútból a vízből kiemelkedő legkellemetlenebb akadályokat. Ez lehetővé tette a hajók felfelé vontatását, illetve kis víz idején a forgalom közúti átrakással való fenntartását. Az al-dunai munkálatok befejezése után 1837-ben az országos építési igazgatóság első hajózási mérnökévé nevezték ki, aki akkor már két éve a Nemzeti Tudós Társaság (a mai Akadémia) levelező tagja volt. Részt vett a Lánchíd építésével kapcsolatban felmerült aggályok eloszlatásában. Az 1838. év az Akadémia rendes tagságát hozta meg számára. Székfoglaló értekezését „A Berettyó vizének hajózhatóvá tételéről a Bega vizének példáján” címmel tartotta. „A Duna és a többi hazai folyók szabályozása tárgyában kinevezett országos küldöttség által tett kérdésekre” adott „felvilágosító válasza” 1842-ben készült. A rákövetkező évben állította össze „Magyarország esetmérési térképét”, a hazai szintezések eredményét összefoglaló első térképművet. „A sebesség fokozatáról folyóvizeknél” c. nagyjelentőségű tanulmányában (1845) mérések alapján - ezek voltak a világon az első részletes folyami szárnymérések - állapítja meg a sebességek parabolikus megoszlását a függélyesben. Ugyanebben az évben kap meghívást a Tisza-szabályozás általános tervének elkészítésére. Előleges javaslata alapján alakult meg a terv megvalósítására 1846 januárjában a Tisza- völgyi Társulat, amely Vásárhelyit választja meg igazgatómérnökének. A szabályozás végleges tervének vitájában, 1846. április 8-án szélütés érte, amely még aznap kioltotta életét. Budapest XI. kerületében utca viseli nevét. Szobra Szeged városában áll. VITÁLIS SÁNDOR geológus, Kossuth-díjas, egyetemi tanár, a Magyar Hidrológiai Társaság elnöke. Selmecbányán született 1900. április 13-án. Tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte. Diplomájának megszerzése után a bányaiparban helyezkedik el, és mintegy 25 éven keresztül a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. geológusa, majd a földtani osztályának vezetője. Ezen időszak alatt bányageológiával, készletfeltárásokkal és készletbecslésekkel, valamint új lelőhelyek felkutatásával foglalkozott. Szénkutatásokat végzett Baranyában, részt vett a recski érckutatásban, a bándi, komlóskai, istenmezei ben- tonitok felkutatásában, a sikondai és a pünkösdfürdői hévíz, a kisterenyei ásványvízfeltárásban. Kidolgozta Salgótarján és környéke bánya- és hirdogeológiáját. Mint neves „ipari geológust" 1946-1951 között a szénbányászat legfelsőbb irányító szerveinél találjuk. A Magyar Állami Szénbányák (MÁSZ), illetve a Szénbányászati Igazgatóság osztályvezetője. Kimagasló geológusi munkássága elismeréséül 1951-ben megkapja a legmagasabb tudományos kitüntetést, a Kossuth-díjat, majd 1952-ben kinevezik egyetemi tanárnak. Koncepciós per áldozataként 1952-53-ban börtönbe került. 1953-ban rehabilitálják, visszakapja egyetemi tanszékét, melynek 71 éves koráig vezetője. Nevéhez kapcsolódik az Alföld földtani újratérképezésének és hidrogeológiai felvételének szervezése. Szakismereteit anyaegyetemén kívül oktatja még a Műegyete41
