Marczell Ferenc (szerk.): A Magyar Hidrológiai Társaság kitüntetettjei 1917–2000 (MHT, Budapest, 2000)

Lexikon

hasznosítás munkálataiba. Közreműködött a hasznosító telep létrehozásában, irányí­totta annak beüzemelését, működését, az ott folyó kutatásokat. Több cikket, ismertetőt írt a telep működéséről, ered­ményeiről, a szennyvizek és iszapok mezőgazdasági elhelyezéséről. Több szak- bizottság tagja, igazságügyi szakértő. (Pro A. 1987) TÓTH MIHÁLY (Hajdúdorog, 1924. XI. 5.-Debrecen, 1989. XI. 23.) oki. mezőgaz­da, a mezőgazdasági tud. kandidátusa (1955), doktora (1970). A mezőgazdasági akadémia elvégzése után az akadémiai tangazdaságban gyakornok. 1950-ben ad­junktus, 1957-ben docens, majd 1965-ben egyetemi tanár, végig a Debreceni Agrártu­dományi Egyetemen, ahonnan 1983-ban ment nyugdíjba. 1966-69: az FM-ben a Kutatási Főosztály vezetője. Fő munkaterü­lete az ökonómia és a mezőgazdasági üzemszervezés volt, az élethivatásának te­kintett oktató munkássága mellett. Nevéhez fűződik az agrárközgazdász, majd az üzem­szervező agrármérnök-képzés kialakítása, annak fejlesztése. Aktív tevékenységet fejtett ki a hazai és nemzetközi tudományos életben, több szakmai bizottság vezetője, tagja volt. Az MHT Vízrendezési, Árvíz­mentesítési és Öntözési Szakosztály elnöke 1971 -74-ig, majd a Mezőgazdasági Víz­gazdálkodási Szakosztály elnöke 1974-77 között. (Pro A. 1979) TÓTH SÁNDOR (Budapest, 1947. IV. 10.) oki. mérnök, környezetvédelmi me­nedzser (1992). 1972-74: a Műegyetem vízépítési laboratóriumában tudományos s. munkatárs, 1974-től a budapesti VÍZIG mérnöke. 1979-től az OVH, a KVM ill. a KHVM munkatársa, főmunkatársa, minisz­tériumi tanácsosa. 1996-99 között a CH2M Hill Kft. igazgatója, majd üzletágvezetője. 1999 után magánszakértő. Munkaterülete először laboratóriumi modellkísérletek voltak, majd 1996-ig az árvízvédelem képezte fő működési területét, az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetőhelyettese. Állandó résztvevője volt a magyar-román vízügyi vegyesbizottsági tárgyalásoknak mint titkár, majd meghatalmazott helyettes. Az MHT Árvíz- és Belvízvédelmi Szakosz­tályának titkára 1988-1993 között. (Pro A. 1991) TÖLG ISTVÁN (Budapest, 1932. VIII. 2.) oki. agrármérnök. 1956-ban a Tatai Halgaz­daságban dolgozik. 1956-62: MTA Bioló­giai Kutatóintézet, Tihany tudományos munkatársa, 1962-70: FM-ben tevékeny­kedik, 1970-től 1992-ig nyugdíjba menete­léig a Temperáltvízű Halszaporító Gaz­daság (Százhalombatta) igazgatója. Fő szakterülete a limnológia, halbiológia, hal­gazdaság. Termékeny szakíró, 9 könyve jelent meg Magyarországon és külföldön, ezenkívül többszáz szakcikket, tanulmányt, ismeretterjesztő írást publikált szaklapok­ban és a sajtóban. A Hidrobiológus napok aktív résztvevője, előadója. (VP.e. 1962, Pro A. 1978) TÖRÖK IMRE GYÖRGY (Szeged, 1940. III. 2.) oki. erdőmérnök (1963), oki. mezőgazdasági, vízgazdálkodási szakmér­nök (1971), oki. euromérnök (1995), vízgaz­dálkodási szakértő. Vízügyi szakmai munkásságát 1966-ban az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóságon kezdte, 1968-1974 között főépítésvezető, ill. szakaszmémök, 1974-1991 között szakágazati főosztály­vezető-helyettes, árvízvédelmi és folyam­szabályozási osztályvezető. 1991-től mű­164

Next

/
Oldalképek
Tartalom