Marczell Ferenc (szerk.): A Magyar Hidrológiai Társaság kitüntetettjei 1917–2000 (MHT, Budapest, 2000)
Lexikon
mogy megyei Területi szervezet elnöke. (Pro A. 1996) KLOPP GÁBORNÉ (sz. Szarka Ágnes) (Halimba, 1938. XII. 14.) oki. gyógyszerész (1962), egyetemi doktor (1973), szakgyógyszerész (1973). Az OKI Vízhigiéniás osztályára 1985-ben került, ahol fő feladata az ásvány-gyógyvíz minősítés volt. Nevéhez főződik az OKI-ban a vízvizsgáló laboratóriumok körvizsgálatának továbbfejlesztése, szervezése. 1994-ben OMFB pályázatot nyert a körvizsgálatokhoz szükséges számítógépes háttár megteremtéséhez. Vizsgálatainak és kutatásainak eredményét szakosztályi előadóüléseken és a Társaság nagy rendezvényein (vándor- gyűlésen, nemzetközi rendezvényen) ill. egyéb fórumokon adta elő. Önálló előadása ill. társszerzőkkel együtt a szakterületével kapcsolatos témákban kb. 60 volt, mintegy 20 közleménye jelent meg hazai és nemzetközi folyóiratokban ill. kongresszusi kiadványokban. 1993 óta a Balneotechnikai Szakosztály vezetőségi tagja. (Pro A. 1996) KOCH GYÖRGY (Bozota, 1949. XI. 25.) oki. hidrológus (1973). Az egyetem befejezése után a bajai VÍZIG munkatársa, hidrológus mérnöke, csoport-, osztályvezetője. Működésének fő területe a hidrológia, vízkészletgazdálkodás és környezetvédelem. Mongóliában több éven keresztül vezeti a VGI munkacsoportját. A vízügy átszervezése után a bajai Környezetvédelmi Felügyelőség meghatározó személyisége. A Bács-Kiskun megyei Területi Szervezet munkájának aktív résztvevője, támogatója. (Pro A. 1993) KOCH LÁSZLÓ (Budafok, 1934. II. 6.-Pécs, 1999. III. 17.) oki. középiskolai tanár. 1956-61: a pécsi Bányaipari Technikus tanára. 1961-től a Mecseki Ércbányászati Vállalat kőzetgeológusa, 1967- től ugyanazon vállalat Kutató Mélyfúró üzemének hidrológusa. 1980-tól nyugdíjba meneteléig a hidrológiai szolgálat vezetője volt. Fő munkaterületei: kútfúrás, aknamélyítés, bányavíz, karsztvíz-, környezet- védelem. Szakirodalmi munkássága keretében 10-nél több publikációja jelent meg. Mind a Magyarhoni Földtani társulatnak, mind az MHT-nak rendezvényein több mint 20 előadást tartott. Több akadémiai bizottságban aktívan működött. (Pro A. 1981, Tt. 1995) KOL ERZSÉBET (Kolozsvár, 1897. VII. 8.-Budapest, 1980. XI. 15.) oki. középiskolai tanár, egyetemi doktor (1925), címzetes egyetemi tanár (1937), a biológiai tud. kandidátusa (1956). 1921-ben a szegedi egyetemen az Általános Botanikai Intézet munkatársa. Több külföldi egyetemen folytat kutatásokat, 1940-48 között Szegeden és Kolozsvárott egyetemi tanár. 1948-tól 1969-ig, nyugdíjba meneteléig a Magyar Természettudományi Múzeum Növénytárának tudományos munkatársa. Több magyar és külföldi szakmai egyesület tagja, kitüntetettje. Több mint 100 publikációja (nagyrészük idegen nyelven) zömében a mikrobiológia (hidrobiológia, algoló- gia) szakterületére terjedtek ki. A Társaság Limnológiai Szakosztály vezetésének aktív része volt. (EG.e. 1961) KOLIN LÁSZLÓ (Szeged, 1928. IV. 21.) oki. mérnök, oki. szakmérnök (1965), egyetemi doktor (1971). 1949-58 között a BME-en külső tanársegédként matematikát oktat. 1950-től 1994-ig a MÉLYÉPTERV munkatársa, tervező, szakosztályvezető, 108