Magyarország vízvidékeinek hidrológiai viszonyai (VITUKI, Budapest, 1965)
II. A Kisalföld és az Alpokalja vízrajza - a) A felszíni vizek
Az 1894-ben. befejezett Duna-szabályozáskor a kitorkolását kőművel úgy szabályozták, hogy kisvízkor is legalább 64 m3/s jusson be az ágba, a nagyvíz viszont csak kisrészben (fojtva) mehessen be. Ezt a művet az 1908-ban épített Rajkai zsilippel helyettesítették, amelynek segítségével az árvíz teljesen kirekeszthető a Mosoni-Dunából. A Mosoni-Dunában tehát jelenleg csak igen kevés víz mozog és a medre is teljesen változatlan. Az elmondottakból folyik az is, hogy a Mosoni-Dunának csak az alsó részén volt szükség árvédelmi töltésekre, ameddig Vének felől visszahatnak az árvizek (Dunaszentpálig), a jobb parton 20,5 km, a bal parton pedig 33 km hosszban. 3. A RÁBA A Rába ausztriai mellékfolyóinak nagyesésű hegyi szakaszai határozzák meg a folyó vízjárását (27. ábra). A Kisalföldre lépve Sárvár alatt kitágul a völgye és szabályozás előtt a folyó 40—50 cm/km, sőt néhol valamivel nagyobb eséssel erőteljesen kanyarog5 Győrig. Marcaltő alatt esése hirtelen megcsökken és hordaléka megfiriőmodik. Győrnél ömlik a Mosoni-Dunába. Legnagyobb mellékfolyója, a Marcal, néhány km-re Győr fölött jobbról torkollik bele. A Rába geológiai „közelmúltban” enyhén alsó szakasz jellegű volt. Étre vall, hogy a mellékfolyók csak hosszú párhuzamos futás után érik el a befogadót. Pl. a Herpenyő, Körmend—Sárvár közt 50 km hosszan 27. ábra. A Rába és mellékfolyói völgyének hossz-szelvénye 5* 67
