Magyarország vízvidékeinek hidrológiai viszonyai (VITUKI, Budapest, 1965)
Előszó
A Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet kiadványai sorában új színnel jelentkezik a „Magyarország vízvidékeinek hidrológiai viszonyai” c. jelen kiadvány. Az Intézet korábbi műszaki szemléletű munkáitól eltérően ez a kiadvány fizikai-földrajzi alapon tárgyalja hazánk tájainak hidrológiai viszonyait, felhasználja azonban a táj, illetve a hidrológiai adottságok jellemzéséhez szükséges műszaki adatokat is. A kiadvány felosztása a könnyebb áttekintés és az aránytalanságok kiküszöbölése céljából részben eltér a szokásos földrajzi tájbeosztástól. Az egyes vízfolyások leírását ugyanis nem lett volna célszerű felosztani az általuk érintett tájegységek között. Ily módon a kiadvány négy fő részből tevődik össze: I. Az Alföld c. fejezet lényegében felöleli a Duna nagyalföldi szakaszának magyarországi részét, a folyó balparti vízgyűjtőjét, a Tisza folyót és magyarországi vízgyűjtőjét (a jobbparti mellékfolyók nélkül, de a balparti mellékfolyók magyarországi szakaszával együtt), továbbá a Dráva folyót és magyarországi vízgyűjtőjét. II. A Kisalföld és az Alpok-alja c. fejezet a Felső-Duna, a Mosoni- Duna, a Rába, a Rábca, a Marcal és Fertő-tó hidrológiai jellemzését adja, beleértve a vízfolyások vízgyűjtőterületeit is. III. A Dunántúl c. fejezet jelentős részét a Balaton és a Sió vízvidékének hidrológiai leírása alkotja. Ehhez kapcsolódik a Velencei-tó, továbbá a Dunántúli Középhegység és a Dunazúg kisebb vízfolyásainak szemléltető leírása, IV. A Sajó, az Eger, a Zagyva és az Ipoly folyók és vízgyűjtőik leírását Észak-Magyarország vízrajza címszó alatt foglaltuk össze. Az egyes tájak és altájak tárgyalásánál törekedtünk egységes szerkezetet követni, bár ez — a tájakat jellemző hidrológiai adottságokban, vagy a feltártságukban mutatkozó eltérések miatt — esetenként akadályokba ütközött. A tájak leírását a felszíni vizek jellemzésével kezdjük, ezen belül külön tárgyalva a vízfolyásokat és az állóvizeket. Ezt követi a felszín alatti vizek jellemzése, amelyet a különféle vízelőfordulásoknak megfelelően esetenként tovább tagoltunk. A tájak leírását a vízviszonyokat befolyásoló emberi tevékenységek áttekintésével zárjuk.