Magyarország vízvidékeinek hidrológiai viszonyai (VITUKI, Budapest, 1965)
I. Az Alföld vízrajza - a) A felszíni vizek
annak is, hogy a vízjáték szélső értékei számos szelvényben meghaladják a 11 m-tj! Ebből nemcsak az árvízvédelmi művek időnkénti rendkívüli igénybevétele tűnik ki -— a töltéseket 3—5 hónapon át is áztatják és ostromolják hullámverésükkel az árvizek, —■ hanem a mezőgazdasági termelést sújtó súlyos aszályok gyakori előfordulása is, amelyeknek következtében, ugyancsak több hónap tartamára, valósággal kiürül az életadó vizet hozó folyómeder. Még egy dologra érdemes felhívni a figyelmet a IV. táblázattal kapcsolatban: a partokkal szinelő és a középvízállás közti 4, sőt 5 métert meghaladó különbségre. Ez egyrészt a vízjárás szélsőséges voltának további bizonyítéka, másrészt annak is, hogy a Tisza medre átvágásokkal történt mederszabályozás következtében jelentékenyen (mintegy 2 méterrel) mélyült. A vízmérceészlelők a folyó jégviszonyait is figyelemmel kísérik. A feljegyzések alapján megállapítható, hogy a lassú vizű Tisza ebben a tekintetben már csaknem a tavakhoz hasonlóan viselkedik. Az V. táblázat szerint a jég minden esztendőben megjelenik a folyón, és a befagyás is sokkal gyakoribb, mint pl. a Dunán: az évek 81%-ában bekövetkezik. Jellemző az is hogy a beállás nem a jégtakaró alulról felfelé terjedő növekedésével, hanem az egész folyón szinte egyszerre következik be, és a jég pusztulásában sem mutatható ki a folyamatnak a felülről lefelé terjedő iránya. Határozottan megnyilvánul azonban az adatokban a felső-tiszai medence hidegebb éghajlatának hatása. (Az évi középhőmérséklet itt egy teljes fokkal kevesebb a közép- és alsó-tiszai medence évi középértékénél). Szegednél és alatta viszont kimutatható az éghajlatnak éppen ellenkező értelmű befolyása. A Tisza vízhozamának alakulásáról a 9. ábrán közölt hidrológiai hossz-szelvény tájékoztat. A középvizek vonalának lépcsői jól mutatják az egyes mellékfolyók hidrológiai súlyát. Az évi középvízhozamból kiszámíthatjuk, hogy a Tisza évi átlagban 25,4 milliárd m3 vizet szállít a Dunába, ami a vízgyűjtő felszínére egyenletesen elosztva 162 mm-es vízoszlopnak felel meg. Ezt a számot a 755 mm átlagos csapadékkal egybevetve, párolgási veszteségül 593 mm-t kapnak. A vízgyűjtő síksági részére a párolgás hasonló számítással 420—450 mm-nek adódik. A fajlagos vízhozam a torkolatnál sokévi átlagban 5,1 1/s.km2, kis- víznél 0,65 és a legnagyobb árvíznél is csak mintegy 23 1/s.km2. A vízjárás szeszélyességének jellemzésére a szélsőségeknek a középvízhez, ill. egymáshoz viszonyított mértékét használjuk. Ezek a viszonyszámok a Tisza néhány jellemző szelvényében a következőképpen alakulnak: Szelvények KÖQ LNQ LNQ LKQ KÖQ LKQ a Batár torkolata alatt 10,2 18,7 190 a Szamos torkolata alatt 9,2 10.8 100 a Hármas-Körös torkolata alatt 8.1 5,0 40 a Maros torkolata alatt 8,5 5,4 46 a Dunába ömlésnél 7,9 4,5 35 20
