Magyarország hidrológiai atlasza. IV. sorozat, Állóvizek. Magyarország állóvizeinek katasztere (VITUKI, Budapest, 1962)
Bevezetés
BEVEZETÉS A „Magyarország Hidrológiai Atlasza” c. kiadványsorozatnak a megindításától eltelt 10 év folyamán 14 kötete jelent meg. Ezek a kötetek a vízfolyásokra és vízgyűjtőterületekre vonatkozó alapadatokat foglalják össze (az I. sorozat 8 kötete és a III. sorozat 3 kötete), illetve az ország területének hidrometeorológiai viszonyairól adnak a műszaki gyakorlat számára tájékoztatást (a II. sorozat 3 kötete). Az egyes kötetek összeállítását megelőző és megjelenését követő megbeszéléseken többször szó esett már arról, hogy az Atlasz anyagát a felszíni vizek másik nagy csoportjára, az állóvizekre is célszerű volna kiterjeszteni. Időszerűvé, sőt halaszthatatlanná tette a kérdést a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában a közeli jövőben sajtó alá kerülő „Magyarország természeti földrajza” c. monográfia, amelyhez az Intézet IV. osztályának viszonylag igen rövid idő alatt országos és tájankénti áttekintést kellett készíteni a hidrológiai viszonyokról, — köztük az állóvizekről. A fenti célból végzett munkák egyik közvetett eredményének tekinthető, hogy a Hidrológiai Atlaszok kiadásának második évtizedét az ország állóvizeire vonatkozó új sorozat megindításával kezdhetjük. ELŐZMÉNYEK Az ország állóvizeinek számbavételét — a térképi munka esetleges megrövidítésének lehetőségére gondolva — a meglévő nyilvántartások anyagának áttekintésével kezdtük. A vízügyi igazgatás ugyanis hosszú idő óta vezet nyilvántartást a halastavakról, amelynek alapján több alkalommal készült országos áttekintés (1) (2) (3).* Több alkalommal összeállították már a nagyobb vízfolyások halászatilag hasznosíthatónak ítélt holtmedreinek (4) és a megépült síkvidéki, továbbá hegy- és dombvidéki víztározóknak a kimutatását is (5). Ezeket, az egy-egy meghatározott gyakorlati feladatra készült nyilvántartásokat azonban természeti-földrajzi áttekintésre csak igen kis mértékben lehet felhasználni, mert adataik részlegesek, nem egyidejűek, meghatározásuk és összegyűjtésük nem mindenütt azonos módszerek, ill. elvek szerint történt, végül általában nem tartalmaznak pontos földrajzi helymeghatározást (koordinátákat). A halastavak katasztere — feladatának megfelelően — csak a haltenyésztésre felhasznált 40 természetes állóvizet tartja nyilván, holott ezek összes száma ennek a többszöröse. A folyók holtmedreinek halászati hasznosításával kapcsolatos összeállítás a Dunára vonatkozóan mintegy 60 év előtti, a Tiszára vonatkozóan 30 év előtti felmérések adataira támaszkodott. A Vízgazdálkodási Adatgyűjtemények kimutatásai néhány vízügyi igazgatóság területéről csaknem teljes adatanyagot szolgáltatnak, de többnyire csak közelítő tájékozódásra alkalmasak, stb. Azonos módszerrel készült, egyidejű és teljes áttekintést nyújtó adatanyag biztosítása céljából célszerűnek látszott tehát az ország egész területére és valamennyi állóvízféleségre kiterjedően új feldolgozást végezni. A TÉRKÉPI MUNKA ÉS A TÖRZSKÖNYV A feldolgozás alapjául a rendelkezésre álló legfrissebb térképeket, az MNK Honvéd Vezérkari Főnöksége által kiadott 1:25 000 méretarányú lapokat használtuk, amelyeknek helyszíni bejárási és mérési munkái az 1950—52. években történtek. A térképlapok minden olyan állandó jellegűnek jelölt (folytonos kék vonallal körülhatárolt) vízfelületét nyilvántartásba vettük, amelynek kiterjedése meghaladja a 0,5 ha-t (a térkép méretarányában mintegy 3 mmX3 mm). Ezzel az alsó határértékkel biztosítottnak tekinthető egyrészt, hogy a nyilvántarásba minden a vízgazdálkodás szempontjából számottevőnek mondható, állóvíz bekerül, másrészt, hogy a vizsgálni kívánt adatok a térképen feltétlenül jelölhetőek és viszonylag könnyen fellelhetőek legyenek. * A zárójeles számok az irodalomjegyzékre utalnak. 6
