Magyarország felszíni vizei (VITUKI, Budapest, 1967)

2. A VÍZFOLYÁSOK

A mederanyag összetételére vonatkozó felvételek az ország minden számottevő folyójárói elkészültek ugyan, de az eredmények rendkívül szeszélyesen változó és jobbára csak a felvétel időpontjára jellemző sztatikus képet adnak a mederanyag viszonyokról. A VII. táblázat ban ezért csupán tájékoztatásul sorolunk fel a mederanyag szemnagyságára vonatkozóan néhány adatot. Ugyanitt a görgetett és lebegtetett hor­dalék átlagos szemátmérőit is közöljük. A mederanyag nyújtotta kép további hiányossága, hogy semmit sem árul el a megmozgatott hordalék mennyiségéről, illetve a hordalékszállítás időbeli alakulásáról. A vízben lebegő hordalék mennyiségét sorozatosan merített vízmin­ták üledéke, ill. az abból számított hordaléktöménység jellemzi. A 41. áb­rából, amely a Tisza szegedi szelvényének 1952. évi vízhozam és hordalék­töménység idősorát szemlélteti, a következőket olvashatjuk ki. A horda­léktöménység árvizek idején éri el maximumát1, és kisvíz idején a leg1- kisebb, de mégsem lehet szoros összefüggést megállapítani a töménység és a vízállás ill. vízhozam között. Az áradást okozó esőzés vagy hóolvadás kezdetben bőséges mennyiségű laza anyagot talál a felszínen, de minél tovább tart, annál kevesebb lesz az elmosnivalója. A víz hordaléktartal­mának változásait ábrázoló görbe ezért rendesen korábban éri el tető­pontját, mint maga az árhullám, de hosszantartó magas vízállás esetén az árhullám első fele, két egymást szorosan követő árhullám esetén pedig az első, jóval több lebegő anyaggal terhes, mint a második. Mivel a mederszelvény különböző pontjain lényegesen különböző a töménység, és a lebegő iszap eloszlása a vízállással illetve vízhozammal is változik, a meghatározott időpontra jellemző átlagos töménységet csak a szelvény számos, tervszerűen kiválasztott helyéről egyidejűleg vett víz­minták alapján lehet pontosan meghatározni. Az eredmény függ termé­szetesen az ülepítés technikájától is. És ha az évi átlagos hordalékszállítás megállapításáról van szó, kérdés, hogy milyen hosszú időn át és milyen sűrűn végezték a szinte óráról órára változó töménység mérését. Nem lehet vitás, hogy az időszaki átlagok legmegbízhatóbb értékeit a sűrű időközönkénti (napi, sőt még sűrűbb) mintavételek adják. Egy-egy víz­folyás hordalék szállításának meghatározásához ezt a módszert azonban csak rövid idő óta alkalmazzák. Nem csodálkozhatunk tehát az azonos szelvényekre vonatkozó különböző szer­zők által közölt régebbi adatok jelentékeny eltérésén, amelyeket egyesek jobb híján általánosítani is megpróbáltak. Az átlagos töménység: min. átlag max. a Dunán Budapestnél Balló M. szerint (1872) 0,0013 0,1428 0.9646 g/lit Takáts T. szerint (1929) 0,0915 0,2044 0,6960 g/lit a Tiszán Szegednél Pasteiner D. szerint (1901) 0,0470 0,6216 2.5840 g/lit Miháltz I. szerint (1935—36) 0,0310 0,2530 1,4820 g/lit Ezekhez az adatokhoz csak annyit kell hozzáfűznünk, hogy egyetlen pontról merített vízminták elemzéséből származnak, és aránylag rövid időszakra jellemzők, továbbá, hogy Takáts eredményei — technikai okokból — az oldott sók egy részét is magukban foglalják, és Miháltz vízben sokkalta szegényebb időszakokban mért mint Pasteiner. 85

Next

/
Oldalképek
Tartalom