Magyarország felszíni vizei (VITUKI, Budapest, 1967)

2. A VÍZFOLYÁSOK

lehet számítani.) De megesik az is, hogy a Felső-Dunán több, csupán közepes árhullám szalad le, és Budapest alatt válik veszedelmessé a helyzet, ahol egymást utolérik és egymásra halmozódnak. (Jellemző példa az 1926. évi június—júliusi, hoszan elhúzódó árvíz, és a mind időtartam tekintetében messze kiugró 1965. évi árhullám.)

Enyhe, csapadékos teleken hasonlóan, az egymásra szaladó olvadásos árhullámoktól dagad meg nagyobb mértékben a Duna (pl. 1961. december, 1948. január).

összefoglalóan megállapíthatjuk tehát, hogy a Dunán a két típusos árvizén, a február—márciusi jeges árvizén és május—júniusi zöld áron kívül az év bármelyik szakában támadhat veszedelmes áradás. Kivétel csupán az október—november, amikor viszonylag kevés az eső, és a nyáron kiszáradt talaj vízvisszatartó képessége a maximumát éri el.

A kisvizek időszaka csak késő ősszel köszönt be, és a többi hazai vízfolyástól eltérően nem annyira a felszín alatti víztartalék kimerülésével függ össze, hanem a vízgyűjtőterület magasabb fekvésű részeinek a vízszállításból való fokozatos kikapcsolódását követi. A tél keménységétől, ill. a középhegységben felhalmozódó hótakaró viselkedésétől függően az évi minimum időpontja december—januárra is kitolódhat.

A Duna vízjárásának a többi magyarországi vízfolyásétól lényegesen eltérő jellege vízgyűjtőterületének domborzatából következik. A dunai vízválasztó legmagasabb pontja a Berninán 4050 m-ig emelkedik, míg a Duna magyarországi mellékfolyóinak vízgyűjtője közt a legmagasabbra nyúló Tiszáé csk 2305 m-ig. Ennél is többet jelent, hogy a felső-dunai vízgyűjtőterületből kereken 24 000 km2 fekszik 1000 m-nél, és 8000 km2 2000 m-nél is magasabban, és hogy a Keleti-Alpok fala mintegy merőlegesen áll a csapadékot hozó északnyugati légáramlatok irányára. (A tiszai vízgyűjtőnek a Zagyva-torkolat feletti részében mintegy 7000 km2-re terjed az 1000 m-nél, és mindössze 150 km2-re a 2000 m-nél magasabban fekvő rész.)

A magas hegység döntő befolyása a vízjárásra onnan ered, hogy a) lényegesen több csapadékot kap, amelynek aránylag kisebb hányada párolog el, és b) tárolja a vizet, részben szilárd alakban és a homlokmorénák mögötti tavakban a felszínen (hoszabb tél, hótakaró, jégárak), részben a hegyek lábánál felhalmozódó durva üledékekben, a felszín alatt.

Ezzel függ össze a Duna viszonylagos vízbősége és vízjárásának kiegyenlített volta. Az előbbi jellemzésére megemlítjük, hogy a fajlagos vízszállítás értéke sokévi átlagban Pozsonynál 15,3, Budapestnél 12,7 1/s-krn2 (míg pl. a Tiszáé Szolnoknál 7,4 és Szegednél 5,8 1/s-km2). A vízjárás kiegyenlítettségére jellemző, hogy Budapestnél a legnagyobb másodpercenkénti vízhozam alig 3,5-szerese, a legkisebb mindössze Y/j-e a sokévi átlagnak, az évi közepes vízhozam pedig a sokévi átlag 142 és 78%-a között ingadozik. (A Tisza szegedi szelvényében a pillanatnyi vízhozam értéke a sokévi átlag 4,6-szerese és 1 /g-a között ingadozik. Az évi középvízhozam is jóval tágabb határok közt változik, mint a Dunán. A szélső értékek 215 és 48%.)

50