Magyarország felszíni vizei (VITUKI, Budapest, 1967)

2. A VÍZFOLYÁSOK

11. ábra. Az évi középvízhozam ingadozásának határai a vízgyűjtőterület kiterjedésének függvényében. (A vízhozam sokévi átlagához viszonyított értékek)

Az ingadozás természetesen a matematikai statisztika módszereivel is jellemezhető. A 12. ábrán az évi középvízhozam szórásának mértékéül a változékonysági tényezőt (a közép négyzetes eltérés és a sokévi átlag hányadosa, Cv — o/M) használtuk, és az értékeket aj a vízgyűjtőterület nagyságának, ill. b) a fajlagos lefolyás sokévi átlagának függvényében raktuk fel. Az ábra megerősíti az előbb mondottakat: a szórás mértéke a vízgyűjtőterület növekedésével csökken, és annál kisebb, minél nagyobb a fajlagos lefolyás (amelyben az éghajlati és domborzati tényezők együttesen jutnak kifejezésre).

A 10. ábrából jól látszik, hogy a száraz és nedves évek szeretnek csoportosan jelentkezni. Mélyen az átlag alatt maradtak vízhozam tekintetében az 1933—36 és 1946—50 közötti évek, míg az ellenkező végletet különösen az 1940—42-es évek képviselték. Csábító gondolat, hogy ezekben az ingadozásokban valamilyen törvényszerűséget keressünk, hiszen annak alapján előre jelezhetnénk az elkövetkező évek vízviszonyait, aminek gazdasági értéke felbecsülhetetlenül nagy lenne. De az ilyen vizsgálatokhoz túlságosan rövidek az adatsoraink, és — a tapasztalat szerint — az esetleg kimutatható periódusok hosza és tágassága is változó: a különböző hullámok hol erősítik, hol pedig kioltják egymást.

25