Magyarország felszíni vizei (VITUKI, Budapest, 1967)
2. A VÍZFOLYÁSOK
csapadékbősége. Viszonylag magas fekvése ellenére is kevés csapadékot kap az Erdélyi medence, és száraz a Morva vízgyűjtőterülete is, — nem beszélve a Nagyalföldről, amely már csaknem semi-aridnak minősül. A lehullott csapadék lefolyó hányadát is befolyásolja a domborzat. A vízgyűjtő alakjának, a lejtők meredekségének, a medrek esésének és alakjának, továbbá a vízhálózat sűrűségének igen nagy része van abban, hogy milyen gyors a lefolyás. És — egyébként azonos éghajlati adottságok közt — ettől függ a párolgási és beszivárgási veszteség, vagyis végeredményben a lefolyás mértéke. A relief-energiát és a vízhálózat sűrűségét szemléltető térképek mellett tehát a lejtésviszonyok számszerű jellemzését adó ábrák is több-kevesebb betekintést nyújtanak a lefolyási viszonyokba.2 Módosítják a lefolyást a talaj és földtani viszonyok, továbbá a növénytakaró is, amiért térképes ábrázolásuk szintén hozzátartozik a hidrológiai jellemzéshez. A talaj- és földtani viszonyok a felszín vízfelvevő és a vízgyűjtő víztartóképességét befolyásolják: a vízzáróság arányában gyorsítják a lefolyást, és tározókapacitásuk mértéke szerint kiegyenlítőén hatnak a vízjárásra. Az erdő — éves átlagban —■ némileg csökkenti a lefolyást, mert a csapadék egy része a fák levélzetén akad fenn és elpárolog, mielőtt a földre hullana (intercepciós veszteség). A vízkörforgást szabályozó felsorolt természetföldrajzi tényezők elemzésére elsősorban akkor van szükség, ha olyan — rendesen kisebb — vízfolyás vízjárásának jellemző adatait kell meghatároznunk (árvízi, kisvízi hozamok alakulása), amelyen nem végeztek vízrajzi megfigyeléseket vagy méréseket. A dunai vízgyűjtő általunk vizsgált részéről annyi közvetlen mérésből származó vízhozamadatünk van, hogy az évi átlagos lefolyás térképe a felsorolt tényezők hatásának egyenkénti mérlegelése nélkül is megszerkeszthető3 (7. ábra). A domborzati, földtani és talajtani viszonyokat csupán az évi lefolyás alakulásában mutatkozó egyes jellegzetes vonások magyarázatában használjuk fel, anélkül azonban, hogy hatásukat külön-külön elemeznénk. Ettől nemcsak azért állunk el, mert egyértelmű jellemzésük nagyon bajos, hanem azért is, mert kölcsönösen, erősíthetik vagy ellensúlyozhatják egymást, és végül némelyikük hatása még éves viszonylatban is változó. (A térképek alapján megállapítható számértékeket —• pl. reliefenergia, lejtésviszonyok, a vízhálózat sűrűsége, az áteresztő vagy 2 Ilyen irányú térképekre dolgozott ki módszertani javaslatot dr. Salamin Pál (és ilyen irányú térképeket szerkesztett a Gaja patak felső vízgyűjtőjére Juhász István). 3 Ha valamely vízgyűjtőterületet a térképről leolvasott vízoszlop-magassággal (L, mm/év) szorzunk, megkapjuk az évente lefolyó teljes vízmennyiséget, amelynek 1 másodpercre eső része az évi középvízhozam (KOQ, m3/s). A középvízhozamot a vízgyűjtőterülettel osztva a fajlagos lefolyáshoz, az 1 km2-ről másodpercenként lefolyó átlagos vízhozamhoz jutunk (Köq, 1/s-km2). 100 mm lefolyási magasságnak 3,18 1/s-km2 fajlagos lefolyás felel meg. A lefolyási magasság főként a csapadékkal és a párolgással való egybevetésre alkalmas (amelyeket ugyancsak vízoszlop-magassággal mérünk), míg a fajlagos lefolyás különböző vízfolyások vízszállításának összehasonlítására használható. 2* 19
