Magyarország felszíni vizei (VITUKI, Budapest, 1967)

1. A VÍZRENDSZER

ÉD-i irányú völgyébe tért át, egyideig még átfolyásokat is bocsátva a Tisza völgyébe. A Tisza és Szamos a Bodrogköz—Szatmári-síkság mérsékelt megsüllyedése és a Nyírség erőteljesebb megemelkedése következtében elhagyta Ér—Berettyó—Körösök menti útvonalát, és ÉNy-i merész kanyarulatra kényszerült az Alföld É-i peremén. További útvonalát a Bodrogközből a hortobágy—kunsági és a borsodi—hevesi—jászsági területek határán ugyancsak süllyedékek jelölték ki. A Tiszának Tokajtól D-re levő folyásától is számos kiágazás vezetett az általa elhagyott régi völgy, a sárréti depresszió felé, amely terület még a holocénban is tovább süly- lyedt. Ez utóbbi süllyedék kényszeríti itteni összefutásra a Körösöket a Berettyóval együtt, sőt korábban a 80 km-es sugarú hordalékkúpot építő Maros is adott ide vizet fattyúágain keresztül.

A Dunántúlon a Középhegység előterében végbement pleisztocénvégi süllyedések alakították ki a Balaton és a Velencei-tó medencéit. Valamivel idősebb ezeknél a Ny-i határvidéken a Fertő-tó medencéje, amely tulajdonképpen a Kisalföld süllyedőkének a Duna és Rába hatalmas hordalékkúpja által elgátolt, lefolyástalan része.

Az a vízrajzi állapot, amely a múlt században a társadalmat a fejlődő gazdasági élet feszítő ereje folytán a folyószabályozások és ármentesítések hatalmas és áldozatos munkájának elvégzésére kényszerítette, nagyrészben természetes eredetű. Ez a helyzet az Alföld, Kisalföld és Dunántúl egyes vidékeinek a holocénban is folytatódó süllyedése miatt jött létre. Emiatt a folyók nagyesésű hegységi szakaszukról szinte minden átmenet nélkül jutottak ki az Alföldre. Esésüket elveszítve hordalékuk lerakására kényszerültek, valóságos hordalékkúpsorozatokat hoztak létre, tele rossz lefolyású, fel nem töltött, elzárt mélyedésekkel. De a lejtés csekélysége — mint említettük, a peremek süllyedtek legerősebben — ezután sem fordította vizeinket határozott irányba, hanem nagy kerülőkkel, hatalmas kanyarulatokkal kalandoztak a sík rónán erózió-bázisuk felé. Emiatt az árvizek az Alföldön valósággal összetorlódtak, és ennek következtében óriási területeket öntöttek el. Pl. a Tisza szabályozások előtti 963 (ma 600) km-es alföldi útvonalán az átlagos esés alig 3,8 cm/km volt — voltak jóval kisebb esésű szakaszai is — árvizei pedig az egykorú adatok szerint kedvező esetben is csak 30—60 nap alatt vonultak le az elöntött területekről. Még rosszabb volt a helyzet a Körösöknél, amelyeknek átlagos esése a 2 cm/km-t is alig haladta meg. Az összetorlódott árhullámok levonulása itt 50—120 napra fokozódott.

A folyami kiöntések részben állandóvizű mocsár- és lápvidékeket tápláltak, mert a süllyedékekből, eolikus és fluviatilis akkumulációval elzárt mélyedésekből, a beomlott árvíz nem talált kifolyást. Az árvizek nagyon lassú lefolyása miatt még az időszakos vízállások nagy része is csak az év második felében vált szárazzá, hogy a következő hóolvadással ismét víz alá kerüljön (5. ábra).

13