Magyarország felszíni vizei (VITUKI, Budapest, 1967)
1. A VÍZRENDSZER
A Duna, Tisza, Dráva és a többi nagy folyó árterületének ármentesítése lényegében megtörtént, a folyószabályozási munkák terén még jelentős feladatok várnak megoldásra. A hegyvidékek és a síkságok egymástól merőben eltérő kisvízfolyás-, illetve csatorna-hálózata a nagy folyók alkotta vázhoz illeszkedik. Zömük az országban ered, de jó néhány közülük is átlépi — főleg a nyugati — határt. A Duna és a Tisza vízgyűjtőterületét egymástól elválasztó, és ezzel vízrendszerünk jellegzetes kétszárnyúságát előidéző Duna—Tisza köze, igen szegény vízfolyásokban. A Tiszántúl, a Kisalföld és a nagy folyók melléke együttesen több mint 40 000 km2-nyi területét mintegy 27 000 km összhosszúságú — az ősi árvonulatok nyomvonalához igazodó — belvízcsatorna hálózza be igen szövevényesen. A belvízrendszerek gerince általában egy-egy főcsatorna. Legnagyobbak: a Kisalföldön a Hansági-főcsatorna, a Duna mentén a Dunavölgyi-főcsatorna, a Tiszántúlon a Hortobágy—Berettyó, a Kálló- és újabban a Keleti-főcsatorna, továbbá a nyírségi Lónyai-főcsatorna és a román határon futó Felfogó-csatoma. A hegy- és dombvidékeken a legszámottevőbb kisvízfolyások a Magyar Középhegységben, továbbá a nyugat- és dél-dunántúli dombvidéken erednek. Legsűrűbb és legbővebb vizű a csapadékos nyugati dombvidék vízhálózata. A Középhegység karsztos részein a vízhálózat ritkább, de a vízjárás kiegyenlítettebb, eruptív részein viszont sok kis — igen szélsőséges vízjárású, jórészt időszakos — vízfolyást találunk. Dél-Dunántúl vizei minden tekintetben közepes helyet foglalnak el. Az ország több mint 2500 db kisvízfolyásának össz-hosszúsága kereken 25 000 km. Vízgyűjtő- területük összesen kb. 47 000 km2 (az ország területének 51%-a), amelyből kb. 5000 km2 érdekeltségi területet veszélyeztet követlenül az elöntés. A hegy- és dombvidéki vízfolyások természetes eredetűek, de az utolsó 100 év folyamán csaknem minden jelentős kisvízfolyáson végeztek már rendezési munkákat, és számos vízfolyás mű-medret kapott. A háborús és a háborút követő években elmaradt fenntartás hiányában a medrek ismét elvadultak, és jelenleg — néhány évi újabb erőfeszítés nyomán — 10—15%-uk tekinthető korszerűen rendezettnek, míg a többi rendezettsége átlagosan kb. 60%-os. A kisvízfolyások vízgyűjtőin mintegy 30 000 km2-nyi terület szorul talajvédelemre és talajvízszinszabályozásra; az ilyen irányú egységes vízgyűjtőrendezés — helyi ill. részfeladatok korábban is folyt sikeres megoldásán túlmenően — jelenleg van kibontakozóban. Az állóvizek felszíne együttesen kb. 900 km2, az ország területének kb. 1%-a3 (II. táblázat). A három nagy természetes tó közül a Balaton felszíne közepes vízállásnál 596 km2, a Velencei-tóé 26 km2, a Fertő-tóé pedig 280 km2, az utóbbiból azonban csak 82 km2 tartozik hazánk terü3 A nagyságrend érzékeltetéséül: Finnország területének 8%-át, Romániának 1,1%-át borítják tavak. 8
