Magyarország felszíni vizei (VITUKI, Budapest, 1967)
3. AZ ÁLLÓVIZEK
Ha a mérleget egyes évekre vagy hónapokra vonatkoztatjuk, a pozitív és negatív tételek egyenlege a K=C+H—P—L vízkészletváltozást (vízállásváltozást) adja. Magyarország területén az évi átlagos csapadék 500 és 850 mm között változik (6. ábra). Hozzávetőlegesen ugyanilyen határok között változik a szabad vízfelületek átlagos párolgása is (42. ábra). Minthogy azonban a két tényező területi eloszlása ellentétes (a legtöbb csapadék az ország nyugati részén és a hegyvidékeken hullik, a párolgás pedig a J\ agy alföldön a legnagyobb), az állóvizek vízviszonyai szempontjából döntő jelentőségű (C — P) különbség az ország területén meglehetősen tág határok között változik (43. ábra). A 43. ábra bizonyos mértékig megvilágítja miért gazdagabb állóvizekben a Dunántúl, mint az ország középső és keleti része. Bár az éghajlati adottságok hatását a domborzat és az emberi beavatkozások helyenként háttérbe szorítják, általánosságban megállapítható, hogy a nyugati határszél közelében és a hegyvidékeken levő vízzáró medrű állóvizek vízmérlege átlagos időjárású években akkor is felesleggel zárul, ha nincs természetes vagy mesterséges hozzáfolyásuk. A Nagy alföldön viszont egy hektárnyi vízfelület megmaradásához a csapadékon kívül még évente átlagosan 2000 m3-nyi vízpótlásra van szükség. Vízjárás. — A 43. ábra (C-—P) — 0 vonala közelében elhelyezkedő átlagos adottságú állóvíz akkor is tartósan fennmaradhat, ha nincs természetes vagy mesterséges hozzáfolyása. A tó vízszíne ilyen feltételek között a csapadék és a párolgás évenkénti és éven belüli eloszlásának megfelelően ingadozna. A havonkénti átlagos (C — P) különbségek folyamatos összegezéséből kitűnik, hogy a csapadék és a párolgás éven belüli ellentétes jellegű eloszlása miatt a szóban; forgó tó vízállása március végén mintegy 20 cm-rel volna magasabb a szeptember végi mélypontnál. Az egymásutáni évek csapadékának és párolgásának változásai következtében —i a dunántúli viszonyokra jellemző adatok alapján végzett feldolgozás eredményei szerint — a tavak évi közepes vízállásai mintegy 60—80 cm-en belül ingadoznak a sokévi átlagos vízszint körül. Ha a tavat természetes hozzáfolyás táplálja (vagyis a 43. ábra (C — P)<0 értékű területeiről van szó), az évenkénti és az éven belüli vízszíningadozás a fentebbi értékeket számottevően meghaladhatja, mert a vízgyűjtőterületről érkező felszíni vagy felszín alatti hozzáfolyás tovább növeli a vízmérleg pozitív és negatív tételeinek időbeli változásaiban mutatkozó egyenetlenségeket. A túlfolyás mesterséges szabályozásával viszont az ingadozás bizonyos határig csökkenthető. A szél okozta hullámzás minden állóvíz partját megtámadja. A hullámok magassága a szélerősséggel s a szél irányában mért víztükörszélességgel növekszik; kisebb állóvizeknél is elérhet néhány decimétert. (A Balatonon 80—120 cm-es hullámok is kialakulnak.) A szélokozta vízszín- lengésnek csak az ország három nagy taván van számottevő jelentősége. 92
