A magyar vízimunkálatok története 1867–1927 (Magyar Földmívelésügyi Minisztérium, Budapest, 1929)
Hubert Lajos: A Tisza és mellékfolyóinak szabályozása
(i4 VÍZÉPÍTÉS A Tisza völgyében egyéb okokon kívül — már a nagymérvű ármentesítés folytán is — a folyók árvízszíne emelkedett. Így pl. a Tisza árvize Szegeden 1830-ban a 0-vízszín felett 6.14 m. 1888-ban már 8.47 m. magas volt, az emelkedés tehát 2.33 m. Az 1888-iki nagyvízhez képest az emelkedés 1895-ben még 0.37 m., 1919-ben pedig 0.69 m. volt. A szabályozási művek létesítése óta észlelt legmagasabb vízállások az Alsó-Tiszán és Körösökön eszerint tehát még mindig fokozatos emelkedést mutatnak. Az országos vízépítési igazgatóság vízrajzi osztálya azonban kimutatta, hogy ez a fokozatos emelkedés csak a vízszínre vonatkozik, mert az egyes árvizek tömegében lényeges szaporulat nem volt s a vízszínemelkedés inkább oly mellékkörülményeknek tudható be, melyek a gátak emelésével és erősítésével, vagyis a gátszakadások, magaspart-átömlések elmaradásával függnek össze és az árvíz újabb területek ármentesítése nélkül nem fog tovább emelkedni, sőt az emelkedés remélhetőleg fokozatosan meg fog szűnni. Ez a megállapítás azonban csak addig megnyugtató, míg a vízgyűjtőterület állapotának kedvezőtlen irányú változásától nem kell tartani. így a nagymérvű erdőirtás, melynek hazánkban korlátokat szabott az erdőtörvén' szigora, az idegen uralom alá jutott hegyvidéken a csapadékok lefolyását és az árvíztömegek kialakulását kedvezőtlenül befolyásolhatja s a jövőben az Alföldre nézve még igen súlyos helyzetet teremthet, amellyel szemben a védekezésre idejében el kell készülnünk. Amint már említettük, az ármentesítési munkálatokkal párhuzamosan folyt az átvágások kiásásából álló mederrendezés, amitől az árvizek magasságának a mérséklését és a lefolyási időnek a megrövidülését várták. Miután a Csongrád alatti átvágások az 1878—79. években végzett bővítési munkálatok dacára sem indultak oly fejlődésnek, mint ahogy azt várták, az 1881. évtől kezdve ezeket az átvágásokat „0” víz alatti 4—5 m.-es mélységre s a „0” vízszínben 40, egyeseket 60, sőt 76 m. szélességre bővítettek ki. Ugyanezen időben a Csongrád feletti átvágásokban csak kisebb munkákat és kanyarelzárásokat végeztek. Az 1889. évben kiástak Mindszent alatt egy átvágást, mellyel a Tiszán tervezett 111 átvágás száma 112-re emelkedett. 1895 után az alsó Tiszán az összes átvágásokat száraz helyen végzett leásással és vízalatti kotrás útján véglegesen anyamederré képezték ki. Az elmetszett kanyarokat még az átmetszések teljes kiképződése előtt a kisvíz magasságáig elzárták, minek következtében azok fokozatosan eliszapolódtak, azután az átvágásokból kikerült kotrási anyaggal feltöltötték. A nyílt ártereknek fenntartására az árvizek időszaki tározása végett és ezzel kapcsolatban az árhullám magasságának csökkentése céljából sokáig nagy súlyt helyeztek; de már az 1880. évi miniszteri előterjesztés javaslatba hozta, hogy az átvágások kiképzése után a kanyarok áttöltésével a túlszéles töltésközök megszűnjenek s vele a töltésvonalozás szabályossága a lehetőségig eléressék. Paleocapa nézetével szemben ugyanis arra a meggyőződésre jutottak, hogy a töltéseknek feladata a Tiszánál nemcsak az, hogy a kiáradó víznek határt szabjanak, hanem hogy egyúttal az árvíz egyenletes lefolyását is biz-
