A magyar vízimunkálatok története 1867–1927 (Magyar Földmívelésügyi Minisztérium, Budapest, 1929)
Hubert Lajos: A Tisza és mellékfolyóinak szabályozása
A TISZA ÉS MELLÉKFOLYÓINAK SZABÁLYOZÁSA ÍRTA HUBERT LAJOS A Tisza a mellékfolyóival együtt teljesen különálló vízrendszert alkot, melynek jellege lényegesen különbözik a Dunáétól. A Tiszának 157.186 knf-’-nyi vízgyűjtő területe csaknem egészében Nag.v- Magyarországra esett s az országnak több mint a felét foglalta el (ebből mintegy 45% síkság, 31% dombvidék és 24% hegyvidék). A síkvidéken a Tisza medre szabályozás előtt mély és kanyargós, esése igen kicsiny volt. árvizei pedig nagy területeket borítottak el. Óriási víztartóhoz volt hasonlítható, melyben a Felső-Tisza és a mellékfolyók árhullámai egyetlen árhullámmá összegeződtek. A Tisza árvizei által elfoglalt eredeti, ősi ártér nagysága hozzávetőlegesen 1,941.000 hektár volt; érthető tehát, ha a Tisza óriási árterének művelhetővé tétele érdekében elsősorban az ármentesítő munkálatokat hajtották végre. Eleinte minden rendszer nélkül, tisztán csak helyi érdekek kielégítésére végeztek vízimunkálatokat. Nagyobbszabású ilyen kísérlet történt már 1646- ban, midőn Rákóczi György belga és velencei mérnökök terve alapján Zemplén megyében a Karcsa nevű ér medrének felhasználásával egy Tár- kánytól Tokajig menő hajózható csatornát ásatott a só szállításának megkönnyítése céljából, mely munkálatok révén nagykiterjedésü ártér is művelhetővé vált; azonban ezt a csatornát, mint céljának meg nem felelőt, II. Rákóczi Ferenc parancsára 1705-ben elzárták. Az elöntött és mentesítendő terület nagyságát tekintve, a Tiszának legjelentékenyebb mellékfolyóján, a Körösön és ennek az elágazásain is végeztek régebben említésreméltó munkálatokat. A Tisza és mellékfolyói szabályozásának kérdése tulajdonképen csak 1815 után került felszínre, midőn I. Ferenc a vizek szabályozásának tanulmányozására és a végrehajtási műveletek foganatosítására több állást rendszeresített. (Egy főigazgató irányítása alatt öt vízépítészeti felügyelő működött.) Az 1816. évi nagy árvíz után, mely csaknem az egész Körös-völgyét elborította, az akkori kormány elrendelte a Körös vízrendszerének tanulmányozását és ezzel a feladattal Huszár Mátyás mérnököt bízta meg, aki 1818—
