A magyar vízimunkálatok története 1867–1927 (Magyar Földmívelésügyi Minisztérium, Budapest, 1929)
Schick Emil: Ármentesítések
52 VÍZÉPÍTÉS A Sió és a Balaton A múlt század 40-es éveiben Beszédes József, neves vizimérnö- künk vezetése alatt a Kapóssal és a Sárvízzel kapcsolatban a Sión is na- gyobbszabású mederrendezési munkálatokat végeztek, amelyekkel sikerült is a környező nagykiterjedésű mocsarakat véglegesen lecsapolni. A Sió malomgátjainak a rendezésével egyúttal a Balaton vízszinét is közel egy méterrel lejjebb szállították, ami által a Balatont környezőleg, különösen annak legdélibb partján, újból jelentékeny kiterjedésű területeket sikerült kiszárítani és a mezőgazdasági kultúra számára használhatóvá tenni. Azután hosszú időn át szünetelt a Sión minden említésre méltó tevékenység s mindössze annyi történt, hogy 1891-ben az állam kőből újjáépíttette a siófoki zsilipet, amely a Balatonból való lefolyást szabályozza. Az 1908. évi nagy viziberuházási törvény a Sión végrehajtandó szabályozási munkálatokra 5,500.000 koronát, a Balatonon végzendő rendezési munkálatokra pedig egymillió koronát irányzott elő s ezzel egy nagykoncepciójú tervnek a végrehajtását tette lehetővé. A Balaton ugyanis 80 km-nyi hosszúságával és 604 négyszögkilométert meghaladó vízterületével egy egészen különálló medence, amelybe hajóval sem bejutni, sem abból kijutni nem lehet. Pedig nemcsak a Balaton által érintett négy vármegyére, hanem úgyszólván az egész Nagy Magyar Alföldre nézve fölötte nagy haszonnal járna, ha a Duna és a Balaton között a vizi-közlekedés lehetségessé válnék és így a Balaton zalai és veszprémi oldalán fekvő, kitűnő minőségű út- és építési kőanyag — pl. az útépítési célokra elsőrendű és mainap már úgyszólván nélkülözhetetlen badacsonyi bazaltkő — kiterjedtebb vidékek számára is hozzáférhetővé válnék. Az alföldi utak kérdésének a megoldása ezáltal meg volna könnyítve. A Balatonnak a Sión át a Közép-Dunával való összeköttetésére irányuló törekvés már régóta él az odavaló érdekeltségben s ennek hatása alatt a volt közmunka- és közlekedésügyi minisztérium ki is dolgoztatott már a múlt század 80-as éveiben egy tervezetet. A munkálat végrehajtása azonban a szükséges költség hiányában elmaradt. A Dunának a Sión át a Balatonnal való összeköttetése legcélszerűbben cse- gés-hajózás (folyócsatornázás) segélyével volna megvalósítható. A fentebb említett beruházási törvény vonatkozó előirányzatának is egy ilyen értelmű terv szolgált alapjául. A Balatontól a Dunáig terjedő régi, kanyargós 124 km-es vizi- utat néhány átvágással 112 km-re rövidítenék meg s a két végpont között fennálló 18 méternyi vízszín-különbség folytán 10 duzzasztó művet és hajózó zsilipet építenének. Mielőtt azonban ennek a tervnek a kiviteléhez hozzáfogtak volna, egy másik sürgős és hatásában nem kevésbé fontos és jelentőségteljes kérdés várt megoldásra. Időközben az ország lakossága felfedezte egyik legnagyobb természeti kincsünket, a Balatont, s mielőtt még a hatóságok rendszeresebben közbeléptek volna, annak partjait meglehetősen rendszertelenül teleépítették fürdőtelepekkel, szállodákkal és nyaralókkal, amelyeknek elhelyezésénél egyáltalában nem voltak figyelemmel a Balaton változó vízszinére: ez azután néha igen kellemetlen következményekkel jár. Ez a körülmény és a létesült fürdő- és nyaralótelepek egészség- ügyi és esztétikai érdekei csakhamar parancsolóan követelték a Balaton vízsziné- nek lehető állandósítását, illetve szabályozását. Ez azonban egy igen nehezen teljesíthető követelmény, amely mindenek előtt szükségessé tette a Balaton hydrografiai viszonyainak igen gondos és beható
