A magyar vízimunkálatok története 1867–1927 (Magyar Földmívelésügyi Minisztérium, Budapest, 1929)
Schick Emil: Ármentesítések
ÁRMENTESÍTÉSEK ÍRTA SCHICK EMIL Már a XV-ik századtól kezdve a törvényhozási és megyei hatósági intézkedések szakadatlan láncolatának írott emlékeit találjuk, amelyek főképen a védőgátak kiépítésére, kijavítására, felügyeletére és az árvédekezésre vonatkoznak. Különösen kitűnt az árvédelem terén a régi időkben a Csallóköz lakossága, amely természeti helyzeténél fogva állandóan küzdött a Duna és annak egyik nagy mellékága, az érsekújvári Dunaág elöntései ellen. Írott emlékeink szerint ezekben az időkben a pestmegyei Duna-szakaszon, meg a Gsepelszigeten is voltak már védőgátak. Ezeket a védőgátakat kezdetben az egyes községek vagy öblözetek lakossága, az érdekeltek emelték s azok csak egy község vagy öblözet területét védték. Később ezek a különálló töltésrészek a megyei hatóságok kezdeményezésére egymással összeköttettek és — a mindenkori szükségnek megfelelően kitatarozva és fokozatosan erősítgetve — végre egy törvényhatóság vagy egy egész vízvidék területére védelmet nyújtottak az árvizek ellen. A töltések megépítését vagy rendbehozatalát gyakran királyi biztosokra bízták, akik a hatóság által kirótt költségek behajtása, esetleg a munka természetben való szolgáltatása vagy közmunkaerőnek kirendelése útján gondoskodtak a munkálatak végrehajtásáról. A védőgátak kiépítésük után ismét az érdekeltségek kezébe kerültek vissza, amely a megyei hatóság vezetése és ellenőrzése mellett gondoskodott — úgy, ahogy — azok fenntartásáról és az árvédelmi intézkedések végrehajtásáról, A Tisza-szabályozásnak 1846-ban való megindultáig sehol sem találjuk nyomát annak, hogy ezeknek a védőgátaknak építésére, kezelésére, fenntartására és a közös árvédelem intézésére valamely szervezet átalakíttatott volna. Folyóink kiöntései ellen árvédelmi töltéseknek oly módon való emelésére, fenntartására és az árvédelemnek rendszeres végrehajtására, hogy az érdekelt lakosság egy ilyen célok megvalósítására alakult szervezetbe, amint azt eleinte nevezték, egyletbe — vagy későbbi nevén ármeritesítő társulatba —tömörüljön, az 1845. évi tiszai nagy árvíz adta meg az impulzust. Ekkor a tiszai érdekeltség sürgősen követelte, hogy az örökösen megismétlődő árvizek kiöntése által okozott bajok orvoslására megfelelő, rendszeres intézkedések tétessenek.