A magyar vízimunkálatok története 1867–1927 (Magyar Földmívelésügyi Minisztérium, Budapest, 1929)
Répássy Miklós: Halászat
158 VÍZÉPÍTÉS 4. Halászati törvény. A folyók és tavak halászata A mérnökök munkája nem akadt meg a tógazdaságok tervezésénél és építésénél. Gondozásukba vették az általuk megrendszabályozott természetes vizek: a folyók és tavak halászatát is. Az alapot a halászat ügyének rendezésére az 1888. évi XIX. t.-c. adta meg. Ennek a törvénynek, épúgy, mint a vízjogról szóló 1885. évi XXIII. t.-c.-nek a megalkotásánál a munka zöme a mérnökökre esett. A halászatról szóló törvény is, épúgy, mint a vízjogról szóló, a földmívelés- ügyi minisztérium vízügyi műszaki osztályában formálódott ki. A halászatról szóló törvény ugyan az akkori porosz törvény nyomán haladt, de legsarkalatosabb részében, amely a halászati társulatokra vonatkozik, már teljesen önálló, az ország sajátos viszonyaihoz alkalmazkodó, s újszerű is, mert az idevágó rendelkezéssel megelőztünk minden más kultúrállamot. A törvény idevágó részének megszerkesztésénél példaképül szolgáltak a három évvel azelőtt megalkotott vízjogi törvénynek a társulatokra vonatkozó klasz- szikus rendelkezései. A vízbirtok, amelynek tartozéka a halászat joga, az országban rendkívül szét van darabolva. Ahány a parti birtokos, annyi a halászati jogtulajdonos; a szemben levő partokon is rendesen más-más gyakorolja a halászatot. A halak pedig tartózkodási helyüket, élettani okokból, folyton változtatják; az ivó vagy szaporító helyek mások, mint a rendes tartózkodási helyek; más helyek alkalmasak ismét a telelésre s mások a hálók kivetésére. Ezek a helyek természetszerűleg a folyó egyes nagyobb szakaszain oszlanak el s így a vízbirtok szétdaraboltságá- nál fogva különböző birtokos tulajdonába esnek. Ilyen viszonyok között a víznek okszerű egységes művelése csak az érdekelt halászati jogtulajdonosok társulása útján valósítható meg. A törvény ezért kimondja, hogy nyílt vizeken — ha nem olyan fekvésűek és kitérj edésűek, hogy rajtuk a halászati jogot a szomszéd birtokosok érdekének sérelme nélkül és okszerűen lehessen űzni — a jogosítottaknak e jog gyakorolhatására társulniok kell. A társulás adja meg azt az alapot, amelyen az érdekeltek a halászatot, mint termelést fejleszthetik és a társulatokban találhatja meg az állam a kellő biztosítékot arra nézve, hogy a közérdekből hozott anyagi áldozatainak sikere lesz. A társulatoknak módjukban áll a vizek okszerű művelésének alapfeltételét: a lehető nagy vízszakaszok egységes kezelését gyakorlatilag megvalósítani. A törvény értelmében minden halászati társulat közgyűlése üzemtervet állapít meg, vagyis meghatározza annak módját, hogy mikép gyakorolható a halászat a társulat vízterületén. Ma már minden számbavehető halászunk ezen az alapon műveli és értékesíti a halászatot. A régi törvényt 1925-ben új törvény módosította, illetőleg egészítette ki. (1925. évi XLIII. t.-c.) Ennek a törvény-módosításnak, kiegészítésnek a munkáját is a földmívelés- ügyi minisztérium vízügyi műszaki osztálya végezte. Több mint 35 év tapasztalatai szolgáltatták a munkához az alapot. A műszaki munkakört leginkább két dolog érdekli. Az egyik a hullámtéri mélyedések (anyaggödrök) stb. halászatának rendezése, aminek hazai nagyszabású árvédelmi munkálatainkkal összefüggésben szinte döntő befolyása van vizeink halállományának fenntartására. Jövőben ezekben a mélyedésekben csak az halászhat, aki az anyavízben is jogosult a halászatra. A másik újítás az, hogy az új törvény a mesterséges viszonyok között létesített halasgazdaságokat, mint gazdasági vízhasználatokat egyenlő rangba emeli az öntözésekkel s az ezek számára a vízbeszerzésnél nyújtott köny- nyítéseket (1885:XXIII. t.-c. 30., 31. és 32. §-ai) kiterjeszti a tógazdaságokra is.
