A magyar vízimunkálatok története 1867–1927 (Magyar Földmívelésügyi Minisztérium, Budapest, 1929)
Tomka Emil: Öntözések
146 VÍZÉPÍTÉS ismertetett munkálatoknál láttuk — költséges ármentesítő és belvíz-lecsapoló munkálatokat tett szükségessé. Ilyen vidéken úgy az öntöző, mint a esurgalék-vizek vezetése szintén jelentékeny költségeket okoz. A Maros ellenben a hegyek lábától Pálosnál kilépve, jól kifejlődött törmelék-kúpon halad, úgyhogy alföldi folyásának háromnegyed részén (közel 100 kilométer hosszban) ártér feletti terepen folyik. Ez a körülmény igen kedvező viszonyokat teremt úgy az öntözővíz hozzávezetésére, mint a csurgalékvizek elvezetésére. A társulat meg is alakult, de a közbejött világháború és az ellenséges megszállás a tervek megvalósítását megakadályozták. A felhozott társulati öntözéseken kívül az egyesek által berendezett öntözések közül is ismertetünk kettőt, mint tanulságos példát arra, hogy miként lehet Alföldünkön trágyázás nélkül, téli öntözéssel bő termést elérni és miként lehet a bő termést biztosítani, csupán nedvesítő öntözéssel is, ha az bő trágyázással párosul. Az első példa a nagylaki öntözés. Ez 1892. évben készült, terjedelme 142 kát. hold; öntözővizét a mezőhegyesi élővizcsatornából nyeri és elhasznált vizét is abba vezetik le. Az öntözés berendezése előtt a területnek legnagyobb része állandó mocsár volt, melyben csak háromélű sás (scirpus maritimus) nőtt, szárazabb részein pedig jóformán egyedül a sziki mézpázsit (glyceria distans) termett. A talaj, mint a rajta levő növényzetből is lehet következtetni, sziksókkal teljesen telítve volt. Itt az öntözéssel kapcsolatos lecsapolás keresztülvitele után a birtokos eleinte rizstermeléssel kísérletezett, de mert a területen otthonos háromélű sás a rizspalántákat évről-évre elölte, a rizstermeléssel kénytelen volt felhagyni és az ott termesztendő legmegfelelőbb füféléket kísérlet alapján megállapítani. A kísérlet azt mutatta, hogy az adott viszonyok között a glyceria distans mellett az agrostis stolonifera (tarackos tippan), aljfűnek pedig a lotus corniculatus (szarvas kerep) és trifolium hybridum (a korcs here) a legmegfelelőbbek. Az eredmény fűmag-termelés mellett, 30—40 q kitűnő széna volt. Ezt a tulajdonos a kedvező, iszaptartalmú víz mellett azáltal érte el, hogy a nyári nedvesítő öntözésen kívül, mondhatni egész télen át felváltva öntözött és lecsapolt és pedig úgy, hogy erős fagy esetén az egyes táblák elárasztása addig tartott, míg a víz felületén tetemes vastagságú jégkéreg fejlődött. Mikor ez megtörtént, bekövetkezett a lecsapolás. A jégkéreg pedig ráborult a talajra és azon a növényzet számára jótékony takaróul szolgált. A jégtakaró elolvadása után az elárasztás és azt követőleg a lecsapolás újból folytatódott. Az ily célú öntözésnél azonban üzemi szempontból rendkívül fontos, hogy a terület több önállóan öntözhető és lecsapolható, sőt lehetőleg egyenlő táblára legyen beosztva, mert a kaszálás, hordás és újbóli öntözés sorrendje, meg az esetleg szükséges trágyázás vagy felülvetés helye okszerűen csak így állapítható meg. (Lásd „A szikes talajok öntözése és alagcsővezetése. O. M. G. E. kiadása, 1894.) Csupán nedvesítő öntözést alkalmazó műrétre követendő példát nyújt a békéscsabai öntözött rét. Ennek terjedelme 177 kát. hold. Tervezte és államköltségen a község részére megépítette 1901. évben az aradi kultúrmérnöki hivatal. Vizét ez az úgynevezett békési élővíz-csatornából vízemeléssel nyeri.
