A magyar vízimunkálatok története 1867–1927 (Magyar Földmívelésügyi Minisztérium, Budapest, 1929)
Tomka Emil: Hazai lecsapolások
VÍZÉPÍTÉS 130 Nyírvizek ellen, amelyek rendszerint akkor öntötték el az árteret, amikor a Tisza magas vízállása még a belvizek lefolyását is megakadályozta, élénken foglalkozott a lecsapolás gondolatával, A Nyírvizek okozta bajok azután az intézőkörökben egy felfogó csatorna gondolatát érlelték meg. Ez a csatorna az akkori közmunka- és közlekedési minisztériumban kidolgozott tervek szerint a 80-as évek elején el is készült és a társulat akkori elnöke: gr. Lónvay Menyhért után, Lónvav-csatorna elnevezést nyert. A Lónyay-csatorna — az árteret dél felöl körülvéve — a Nyírvizeket egyenként magába fogadja és azokat Vencsellő község alatt minden vízállásnál szabadon vezeti a Tiszába. A fenti csatorna a felsőszabolcsi ártérre nézve öv-, vagy felfogó csatorna, a nyíri homok dombvidék északi lejtőjének vizei számára egyúttal gyűjtőcsatorna. Megépítése lehetővé tette azt. hogy a nyíri homokdombok között képződött völgyeletek talajvizeit, melyek azelőtt mintegy 52.000 kát. holdat tartottak víz alatt, a következő években fokozatosan lecsapolják. Lecsapolások az 1886. év (a vízjogi törvény életbelépte) után A vízjogi törvény életbelépte hazánkban különösen a lecsapolások terén kiváló jelentőséggel bíró. esemény volt. A vizekről szóló addigi törvényeink ugyanis nem képeztek szerves egészet,, számos kérdést rendezetlenül hagytak, sőt kellőleg még az eljárást sem szabályozták. Ezeken a bajokon segített az 1885. évi XXIII. t.-c. (vízjogi törvény), amely megkönnyítette úgy a lecsapoló társulatok megalakítását, mint ezek részére a kölcsönök felvételét. De lehetővé tette úgy a társulatok, mint a magánosok által tervezett lecsapolási munkálatok gyorsabb hatósági engedélyezését is. A vízimunkálatok szempontjából igen jól bevált a vízjogi törvénynek az az intézkedése, mellyel a hatóságoknak kötelességévé tette, hogy vízrendezési kérdésekben a királyi folyammérnöki hivatalokat, vízhasználati kérdésekben pedig a királyi kultúrmérnöki hivatalokba szervezett kultúrmérnököket, mint hatósági szakértőket, minden egyes vízimunkálat engedélyezése előtt hallgassák meg. Ezzel az intézkedéssel a törvény lehetőleg elejét vette minden kontármunkának. Időközben főfolyóink völgyeiben is közeledtek az ármentesítő munkálatok a befejezésükhöz és így fokozatosan megértek a viszonyok arra, hogy a lecsapolási munkálatok az ármentesített területeken is nagyobb lendülettel folytatódjanak. Ezt előmozdította az a körülmény is, hogy időközben már nemcsak az állami mérnöki karban, hanem a vízitársulatok mérnöki karában is kiváló vízimérnökök nevelődtek. Azoknak az árterületeknek a lecsapolása előtt, amelyek a saját csapadék- és- talajvizeiken kívül még a szomszédos magaslatokról lejövő vízfolyások elöntéseitől, vagyis az úgynevezett külvizektől is szenvedtek. — mint már említettük — igen fontos volt a felfogó- vagy övcsatorna megépítése. Ennek hivatása volt, a lecsapolandó terület megkerülésével, ezeket a külvizeket a befogadó folyó minden vízállása mellett abba külön bevezetni. Ilyen felfogócsatornával mentesítették Alföldünkön többek között: a) A beregmegyei ármentesítő társulat árterét, ahol a külvizeket a Tiszánál mélyebben fekvő Latorcába vezették.
