A magyar vízimunkálatok története 1867–1927 (Magyar Földmívelésügyi Minisztérium, Budapest, 1929)
Huszár József: A fiumei kikötő
VÍZÉPÍTÉS 10* Az 1867-iki kiegyezéssel Fiúmét ismét hazánkhoz csatolták. Fiume világforgalmi tényezővé emelkedett. Üj pénzintézetek, gyárak, kereskedelmi vállalatok gazdagították, művelődését s szellemi haladását közintézetek és iskolák a kornak megfelelő színvonalra emelték. A kikötőépítés műszaki műveletét megelőzőleg kiterjedt előtanulmányokat végeztek és pedig mindenekelőtt megvizsgálták a fenék talaját. A tervezendő kikötő területén különböző vízmélységekben 12 helyen végeztek talajfúrásokat. Helyenkint ugyan 15—20 m vastag iszapos réteget is találtak, de- a fenéktalaj alatt 17—29 m mélységekben a fúró mindenkor szikláiba akadt. Ez a körülmény megnyugvásul szolgált, mert habár ily jelentékeny vastagságú iszapos rétegen készítendő kőtöltések abba mélyen benyomultak ugyan, de végeredményben azok mégis sziklatalajon nyugodtak. Tovább tanulmányozták az éghajlati és szélviszonyokat is. Legyakoribb és legerősebb szél a Bóra, mely 7 szélerősséget is elér időközönként ei’ős lökésekkel (rifoli), de ez száraz felől jővén, a délnek fekvő kikötőben hullámokat nem ver, tehát a kikötött hajókat hullámzással nem nyugtalanítja. Nagy ereje ellen azonban annál erősebben kell a hajókat kikötni, mert 7 cm vastag kikötőkarikát is képes volt szétnyitni vagy letörni. A Bóra után a legerősebb szél az Ostre és a Scirocco, melyek a 7-ik szél- erősséget is elérik és legveszedelmesebbek a kikötőre, mert ezek a távoli szigetek felől jönnek, s a nagy hullámtérben igen megerősödnek, úgy hogy 3 méter magas hullámokat is hajtanak s ellenük a kikötőt erős hullámtörő gáttal kellett megvédeni. Eme erős szelek a téli félévben a leggyakoribbak. A dagály és apály közti különbség csak 0.4—0.6 m. Szökőár ritkán fordul elő, de néha 1.5—2.5 m magasságot is elér. A vízállások mérésére vízmérce van felállítva, melynek 0-pontja a rendes középvízállásnak felel meg; ez a trieszti vízmérce 0-pontjánál (mely a kis vízállást mutatja) 0.437 méterrel fekszik magasabban. Tekintettel arra, hogy a tengerpart mentén a kikötő számára alig volt száraz, szabad terület, dacára, hogy a partmenti vízterület igen mély volt, a kikötőt mégis a mély vízre építették, annyira kihelyezvén annak hullámgátját, hogy a rakpartoknak és mólóknak térnyerés szempontjából való fokozatos- kijjebbhelyezése mellett is a kikötő-medencében a hajók mozgása és elhelyezkedése kényelmes és akadálytalan legyen. Ennek folytán a Zichy-moló 8—25 m, a Rudolf-moló 9—27 m, a Mária- Valéria-moló 10—30, m, a zárómoló 27—30 m, a Stefánia-rakpart 8—10 m, a Ferenc Salvator-rakpart 9—10 m és a legutolsó rakpart 10—27 m, a Mária Terézia-moló hullámtörő gát pedig 24—45 méter vízmélységben épültek. Természetesen ily nagy vízmélységekben kiépített töltésekhez óriási mennyiségű kőanyag (közel 20 millió m’) volt szükséges; de ez gondot nem okozott, mert a tengerpart mentén erre a célra kitűnő minőségű kő bőven állott rendelkezésre. A feltöltések 150 kg nagyságig terjedő kövekből készültek és ezeknek 2:3 lejtésű rézsűi, 3—3.3 m vastagon 150—4000 kg súlyú természetes zömökkel, illetőleg a hullámtörő gátak 5 méteren felüli rézsűi 4000—6000 kg súlyú zömökkel — természetes szikladarabokkal — vannak burkolva, melyek már súlyuknál fogva is a legerősebb hullámzásnak is ellenállnak. A partfalak kezdetben a víz alatt 6.5 m mélységgel, de a mindinkább mélyebben járó hajókra való tekintettel, később 7.5 méter mélységnek megfelelőleg készültek. A partfalak mellett 8.5 m mély víz áll rendelkezésre, mely a legmélyebb járatú kereskedelmi hajóknak is elégséges. A partfalak, tekintettel arra, hogy azok S'
