Lipták Ferenc: Mezőgazdasági vízépítés 1. Vízrendezés (Tankönyvkiadó, Budapest, 1988)
2. Síkvidéki vízrendezés (Belvízrendezés)
A fenti vízgazdálkodás szemléletében gondosan felderítik a növények érzékenységét a vízbőséggel szemben, a talajban tározott vízmennyiségek változásának körülményeit, és mindezek alapján a termelés számára optimális vízháztartási viszonyok biztosításának módját. Ezek a vizsgálatok megszabják a belvízrendszer működésével kapcsolatban figyelembe veendő hidrológiai szemléletet is. A szántóföldi táblák felszínét és feltalaját a várható közvetlen csapadékok helybentartására kellene mindenkor felkészítve tartani. Ha erre az agrotechnika bármilyen okból nem képes, a jelentkező vízfelesleget el kell vezetni. A vízrendezés tehát annak a lehetőségnek a megteremtését jelenti, hogy a csapadékok maximális mértékű helyben- tartása a káros víztöbblet gyors elvezetésének műszaki lehetőségével együtt valósuljon meg. A fentiek alapján észrevehető az a látszólagos ellent-' mondás, hogy az éghajlati csapadékérték éppen csak, hogy elég a száraz gazdálkodás vízigényének kielégítéséhez, ugyanakkor levezetendő vízfeleslegek keletkezhetnek a táblán. A gyakorlatban szinte még ma is tartja magát az a nézet, hogy a "területen kint kell tartani a vizet", amíg csak lehet, mert a mezőgazdaságnak szüksége van a beázásra. Nagyon egyszerű és helytelen feltevés lenne az, ha abból indulnánk ki, hogy a területet egyenletesen terhelő csapadék mindenütt egyenletesen szivárog be mindaddig, amíg a rendelkezésre álló tározótérfogat meg nem telik, és az azon túli felesleges vizet kell elvezetnünk a csatornákkal, a kiépítésüktől függő időtartam alatt. A ma, vagy a közeljövő gépesített, ipari jellegű és szervezésű mezőgazdasági termelése táblán belül a csapadékvíz visszatartását csak akkor tűri, ha az egyenletes beázást eredményez. Az összefutó felületi vizekből keletkező vízfoltok, vagy nagyobb táblán belüli víztükrök, lefolyástalan vízállások megbontják a tábla vízforgalmi egységét, és ezzel veszélyeztetik kiegyenlített termőképességét éppen úgy, mint egyidejű művelhetőségét (pl. gépi betakaríthatóságát). Az előbbi vízrendezési tervezéseknél a növények víztűrőképességéből indultunk ki. Most már megállapíthatjuk, hogy ez a tényező egy fontos eleme a jelenségek megismerésének, alapja lehet a növények fejlődésében bekövetkező károsodás felmérésének, azonban nem képezheti alapját a fölösleges vizek levezetésének. Az eddigi számítási módszerek általában valamilyen módon becsült lefolyási tényezővel számolnak, holott ennek értéke egy öblözeten belül is, szinte minden csapadékos időszakban más és más, széles határok között ingadozhat. Az újabb vizsgálatoknál a felszínen keletkező vízmennyiség megállapításánál már szerepel a csapadék intenzitásának a talajba való beszivárgás sebességével való összevetése. 34
