Lipták Ferenc: Mezőgazdasági vízépítés 1. Vízrendezés (Tankönyvkiadó, Budapest, 1988)

3. Árvízmentesítés és árvízvédelem

3.7.6 Védekezés jeges árvíz ellen

Mint a hidrológiából ismeretes, jeges árvizeknek nevezzük azokat az árvizeket, amelyeknek levonulásával egyidőben zajló vagy szilárd jég borítja a folyókat. A jeges árvíznél az összefüggés a vízállások és a vízhozamok között megváltozik, és a jégmentes időszak megfigyelései alapján levezetett összefüggések ilyenkor nem használhatók.

Magyarország éghajlati adottságai mellett a jég megjelenése a folyókon rendszeresen ismétlődő természeti jelenség. Ez a jelenség azonban folyóinkon a befolyásoló tényezők együttes hatására más-más formában és gyakorisággal jelentkezik.

Jeges árvízü'él a védekező számára a legnagyobb nehézséget a jégtorlódások miatt bekövetkező - előre alig jelezhető - rendkívüli mértékű váratlan vízszintemelkedések, és a mostoha időjárási körülmények jelentik. Jeges árvíznél általában tehát a töltésen átömlő vizek ellen kell védekezni - mivel igen gyors folyamatról lévén szó, mely az egyéb, elsősorban a szivárgás okozta veszélyes jelenségek kialakulását nem teszi lehetővé - a nyári védekezéstől eltérő feltételek mellett (hideg idő, rossz útviszonyok, fagyos talaj stb.). A védelemnek tehát elsősorban arra kell törekedni, hogy a jégtorlódások kialakulásának megakadályozásával lehetőleg megelőzze a nagymértékű veszélyes vízszintemelkedé- seket. Hazánkban télen gyakorlatilag valamennyi folyónk befagyhat, és így tulajdonképpen minden folyón számolni kell a jeges árvíz lehetőségével. Folyóinkon a téli időszakban lejátszódó jelenségeket röviden a következőkben lehet összefoglalni:

A hideg időszak beálltával a folyók lassúbb folyású szakaszain felszíni, ún. parti jég képződik, majd megindul a jégképződés a sebesebb folyású helyeken is, mind a felszínen, mind a felszín alatt.

A felszín alatt képződő lebegő és fenékjég (kásajég) gomolyagokba összeállva a víz felszínére emelkedik. A felszínen a gomolyagok összeverődnek, a levegővel érintkező felületükön felszíni jégréteg keletkezik, jégtáblák alakulnak ki, amelyek a megindult jégzajlás során egymáshoz és a partokhoz ütődnek, súrlódnak, lekerekednek. A zajlás kezdetben szórványos, majd a hideg erősödésével egyre sűrűbbé válik.

A zajló jégtáblák a folyó jéglevonulás szempontjából legkedvezőtlenebb szelvényeiben (éles kanyarulat, középzátony, mederszűkület) a partok közé ékelődve jégboltozatot alkotva megállnak.

Ha a jég valahol már megállt, a felülről érkező táblák a jégboltozathoz ütődnek, és azt vagy kimozdítják helyéből, vagy fennakadnak rajta, és megkezdődik a folyásiránnyal szemben a jégtakaró felépülése, a folyó beáll.

A jégtakarót alkotó jégtáblák elhelyezkedése szerint torlódott és sima jégtakarót különböztetünk meg. Az első ál-