Ligeti László: A Balaton szabályozása (Vízügyi Történeti Füzetek 7. Budapest, 1974)

Előszó

sonló súlyú egyéniség vezetését, nem tudott hatékony társadalmi erővé válni, s döntő változást kiharcolni. így a kapitalista fejlődés anarchiája egyre súlyosabban és károsabban éreztette a hatását a tó és vidéke életében, fejlődésében. A felszabadulás utáni időszak tehát itt sem csak pozitív alkotásokat örökölt, hanem a múlt minden tehertételét is. Mégpedig nemcsak torz objektumokban — a páratlan szépségű balatoni tájban különösen disszonáns, művészietlen építészeti együttesben — és súlyos mulasztásokban (főleg a közművesítés és településrendezés elmaradottságában!), hanem méginkább a múltnak a fejekben továbbélő csökevényeiben: a megszokásban, igénytelenségben, az előrelátás és az igazi politikai öntudat hiányában . . . A régi lelkes ,,Balaton-kultuszt", amely az új társadalmi körülmények között valóban hathatós erővé válhatna, ma újra fel kell támasztani. Mert a feladatok, és a helytelen irányba való fejlődés veszélyei is, ma nagyobbak, mint valaha. A Balaton ,,környezetvédelme", településeinek rendezése — a lehetőségekkel élni tudó szocialista társadalomhoz méltó üdülőövezetté fejlesztése — csak a legteljesebb és legöntudatosabb társadalmi összefogással támogatott kormányintézkedésekkel oldható meg . . . A Balaton és a Balaton-vidék egyetlen kérdése sem helyi ügy. A Balaton az egész ország — sőt egész Közép-Európa! — páratlan természeti kincse, mint azt elődeink már régen felismerték: ennek megfelelően kell tehát sáfárkodni vele. Nemcsak a múlt, az elődök itt felidézett példája kötelez az egyre igényesebb, korszerűbb, lelkiismeretesebb és körültekintőbb tervezésre és munkára — hanem méginkább a jövőért, egész szocialista társadalmunk érdekeiért való súlyos felelősség . . . A Balaton fejlesztésének kérdései természetesen nem csupán a vízügyi szolgálatot érintik, de a vízügyi feladatok alapvetőek a tó és üdülő övezetének jövőjét illetően, annyira, hogy ezek megoldása nélkül egyáltalán nem lenne értelme a Ba!aton-vidék fejlesztéséről még csak beszélni is. Éppen ezért a Balaton és a Balaton-vidék vízgazdálkodási-vízrendezési feladatain keresztül lehet talán a legjobban felmérni, áttekinteni az eddigi fejlődés minden tanulságát, a ma problémáit és a jövő feladatait. A Balaton nagyszabású fejlesztési programjának, a kormány különböző környezet- és természetvédelmi intézkedéseinek nemcsak a szellemével, hanem a betűjével is gyakran ellentétben áll sok minden, amit a Balaton mentén még ma is láthatunk. Évszázados fasorokat vágnak ki: a füredi és a szigligeti nyárfasort; a badacsonyi bazaltbánya megszüntetése után pár kilométerrel odébb megkezdett bányászkodás majd egy egész hegyet tüntetett el: a Halápot! A vonyarcvashegyi bánya feladását pedig újabb bányák sora „ellensúlyozza", nem kevésbé kiáltó sebeket hasítva a tájba, melynek „Nemzeti Parkunkká" kellene válnia . . . Másutt pedig az elért eredményeket is veszélyezteti a félúton való megállás: míg a vízügyi szolgálat kiépülő korszerű kotróparkja nem kis erőfeszítéseket tesz a tó, különösen a Keszthelyi-öböl jövőjét veszélyeztető feliszapolódás hatásának csökkentésére — a mezőgazdaság sem nézheti tétlenül, hogy az erózió elmossa a terület méltán híres szőlő- és gyümölcskultúrájának alapját, a termőtalajt . . . veszélyeztetve ezzel a „fejlődő" üdülő övezet egyre nehézkesebbé váló ellátását is. (A talaj-