Ligeti László: A Balaton szabályozása (Vízügyi Történeti Füzetek 7. Budapest, 1974)

6. Vízszabályozások a Balaton térségében a XIX. század derekától

22. ábra. A Sió-csatorna ismételt bővítése az 1930-as években sürgette, míg Józsa a végleges megoldás: a mederbővítés nélkülözhetetlenségét hangsúlyozta. Az idő a két módszer együttes alkalmazásának szükségességét igazolta. Ebben az összefüggésben is említést érdemel — jóllehet kérdés-felvetése lényegesen szélesebb körű! — Kolossváry Ödön 1916. évi tanulmánya

37

, amelyben a szerző újabb adatok elemzése alapjón a vízszintszabályozás kívánatos biztonságának eszközét már 60 másban állapítja meg.* A Sió-meder 1930-as években befejezett bővítésének nagy próbatétele volt, az 1940-es évek elején fellépő csapadékos-belvizes periódus, amely megmutatta, hogy a csatorna tényleges vízemésztése az alsóbb szakaszok hozzáfolyása miatt nem éri el az elméletileg várt 50 m

3

/s-t. Ez tette szükségessé egy újabb, zsilipkezelési szabályzat kiadását, ameíy az egyes hónapokra megadott fix értékek helyett rugalmasan (ti. a várható tendenciáknak megfelelően) kezelhető 10 cm-es értéktartományt adott meg. Az egy éven belül megengedhető maximális vízszintíngadozást pedig — a -f-40 és +120 cm-es határok között — 80 cm-ben állapította meg. Azóta két ízben is sor került a zsilipkezelési szabályzat módosítására: az új, még a háború előtt megkezdett, de a háborús cselekmények miatt abbamaradt, sőt részben elpusztított felsőtorkolati művek meg-, illetve újjáépítése és 1947. évi átadása után. * Mai ismereteink és igényeink szerint ez 80 m

3

/s!