Ligeti László: A Balaton szabályozása (Vízügyi Történeti Füzetek 7. Budapest, 1974)
1. A Balaton-vidék természeti földrajza
Az egykori Balaton-mederből először a legkorábban eTzáródott Hévízi-öböl töltődött föl, ill. „pusztult el", hasonlóképpen, ahogy a közelmúltban, alig egy évszázad alatt, szinte a szemünk előtt játszódott le a Kis-Balaton pusztulása és gyorsult meg a Keszthelyi-öböl feltöltődése . . . A tó tükrének alakulásában a geológiai és klimatikus tényezők mellett a növényvilág szerepe is érvényesült. E hatás kezdete az i. e. 10—12. évezredre tehető, majd az 5. évezredben (tölgy-korszak) stabilizálódott s az i. e. 1. évezred végéig tartott. Á földművelést szolgáló erdőirtások hatására azután — a növénytakaró szabályozó szerepe fokozatosan csökkent, megnövekedett az erózió és a tóba kerülő iszaptömegek a fenékszintet egyre emelték. Ez a folyamat a török kor, majd a XVIII. század erdőirtásai hatására — mintegy 200—250 éve — gyorsult meg. A víztükör egykori méreteiről a tó mai felületét szegélyező lápterületek körvonala tanúskodik, időszakos változásairól pedig a tófenék és a lápterületek szelvénye is. Ezekben ugyanis -— a növénytakaró időszakos változásaitól függően egymásra települt iszapos vagy tőzeges rétegek váltogatják egymást. A Balaton körül feltárt tőzegterületek kiterjedése, amelyek közül a legnagyobb a Kis-Balaton—Zala-völgy, a Nagy-berek és a Tapolcai-medence, 262 km 2-re rúg. Ez pedig azt jelenti, hogy a tó korábbi területe mintegy másfélszerese a mainak (900—950 km 2 ). 7 A tőzeglápok és az egykori partvonalat kísérő turzások pedig a mainál legalább 4 m-rel magasabb, tartós vízszintet feltételeznek. Az éghajlat A vízgyűjtő rendkívül változatos éghajlatú terület, s akár csak tájképileg, hidrometeorológiailag is uralkodó eleme a Balaton. A vízgyűjtő északi része a Bakony középhegységi régiójába nyúlik. A nyári félévben a szárazföldi éghajlat befolyása az uralkodó, de — főleg az őszi időjárásban — a mediterrán hatások is kimutathatók. A nyugati részen, a Zala vízgyűjtőjében pedig, — egész éven át — az óceáni légtömegek is érvényesülnek. Ezért csapadékosabb mint a keleti rész. A Balaton-vidéknek természetesen nincs „önálló" éghajlata. A tó víztömege nyáron a felmelegedést, ősszel a lehűlést mérsékli, de ez a hatása csak a medencét körülvevő mintegy félkilométeres sávban mutatkozik. A nyári forróság ezen belül kisebb, s a tél is enyhébb, mint másutt — amíg csak a tó be nem fagy. A befagyott tó hatalmas jégfelülete ettől kezdve, az uralkodó É—ÉNy-i szelek miatt, erősen hűti a déli partot. A legmagasabb nyári hőmérséklet a keleti részen 30—35 C°. A tó párolgó vize a levegőt páradúsabbá, s a napsugarakat szétszórva — napfényesebbé teszi. A Balaton környékre tehát elsősorban a fénybőség a jellemző: az 1900—2020 évi napfényes órának 75%-a esik az áprilistól—szeptemberig számított nyári félévre. (A fenti értékeknek 104—106 kgcal/cm 2 /év besugárzott energia felel meg.) Ennek ellenére a csapadék az alföldinél bővebb és jobb elosztású: évi átlaga: 600—650 mm, A Balaton mikroklímáját a nyári félévben a páratartalom mellett erősen befolyásolja az uralkodó ÉNy—É-i szél is. Ezért az északi part levegője pormentes, tiszta és csak közepesen páratelt (60—70%-os). Vízrajz — vízháztartás 8 A Balaton legfőbb táplálója a Zala, melynek vízjárása az elő-alpi csapadékviszonyok függvénye. Vízgyűjtője vegyesen agyagos, löszös, homokos és erdőitől nagyobbrészt megfosztott dombság. Ezért igen sok hordalékot szállít,
