Lászlóffy Woldemár: A Tisza (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982)

III. rész. A szocializmus kora - 22. A vízgazdálkodás az ember közvetlen szolgálatában

A fürdőzők összes száma 1977-ben megközelítette a 15 milliót, ami a terület

4,3 millió főnyi lakosságához képest nem sok. Mielőtt ebből túlzó következtetést vonnánk le, emlékeztetnünk kell arra, hogy az utóbbi évtizedben örvendetesen gyarapodott a fürdőszobás lakások száma8, és hogy — ezen felül — az üzemek nagy részében zuhanyozók állanak a dolgozók rendelkezésére.

Fürdőkultúránk elmaradottsága ennek ellenére sem tagadható. Ezért született 1972-ben az országos fürdőfejlesztési program, amely az 1 fürdőfórőhelyre jutó lakosok számának 38,7-ről 12,2-re csökkentését irányozta elő ([15], Sashalmi, 52. o.).

Az Alföld hévízkincse biztos alapot nyújt a fürdőügy fejlesztéséhez.

Fürdőinket 1977-ben mintegy 12 millió m3 hévíz táplálta. Ennek a mennyiségnek kereken 2/3-a (64%) a strandfürdőkben a széles néptömeget szolgálta (22.20. kép), míg 23%-a gyógyfürdőkben hasznosult (7.1., 7.2. és 22.21. kép). A gyógyfürdők idegenforgalmi szempontból sem jelentéktelen 3,82 millió főnyi látogatottságukból Hajdúszoboszló 1,36, Gyula 1,01 és Debrecen 0,89 millió fővel vette ki részét [2a].

Hévízkincsünk teljes kihasználásától azonban még akkor is messze vagyunk, ha a melegvíz-szolgáltatást, fűtést és kertészeti hasznosítást is számba vesszük.

A határainkon túli területek fürdőiről nincsenek adataink.

*

A települések egészségügyét szolgálja az a törekvés, amely alföldi településeink roncsolt környezetében teremt vízgazdálkodással új fürdő-, vízi sport- és üdülési lehetőségeket. Azok az anyaggödrök, amelyek ezeknek a városoknak és községeknek évtizedeken át az építőanyagot szolgáltatták, ma szoros gyűrűben veszik körül a lakott területet. Általában gazdátlan „senki földjei”, vízlevezetés hiányában mocsaras, bozótos szemétlerakó helyekké váltak,

22.20. kép. Nádudvar, termálfürdő. (Vályi Nagy András felvétele. A Tiszántúli Vízügyi

Igazgatóság szívességéből)

555