Lászlóffy Woldemár: A Tisza (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982)

III. rész. A szocializmus kora - 22. A vízgazdálkodás az ember közvetlen szolgálatában

22.17. kép. Tisza-parti fürdőzés Nagykörűnél. (Csíkos Ferenc felvétele, 1972. A Közép Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szívességéből) tiszta vizű folyók zátonyos partszakaszai felelnek meg (22.17. kép). Horgá­szásra, kajakozásra, természetesen a kisebb vízfolyások is szóba jöhetnek. Lényegesen kisebb parthosszuk ellenére mindhárom célnak leginkább az állóvizek felelnek meg. Állandóbb vízszintjük miatt partjaik kiválóan alkal­masak üdülők és kempingek telepítésére, fürdés szempontjából a folyóknál biztonságosabbak, és a horgászáson kívül csónakázásra, sőt a nagyobb víz­felületek vitorlázásra is lehetőséget nyújtanak. A hegy- és dombvidéki tározók esetében az erdő és a víz előnyei együtt jelent­keznek. Az ivóvízellátás céljából létesült tározók természetesen védettek. Egyéb állóvizeink hasznosításának mértéke földrajzi fekvésüknek, megköze­líthetőségüknek a függvénye. Az Országos Vízgazdálkodási Keretterv folyóvizeink tekintetében fejlesztést a Tisza mellett elsősorban Szolnokon és Szegeden, továbbá a Hódmezővásár­hely közelében fekvő Mártélyon irányzott elő. A Körösök mentén a Fehér- és a Fekete-Körös összefolyásánál fekvő Szanazugot említi a terv. Az állóvizek közül — Miskolc közelségére és a Hámori-tó túlterheltségére tekintettel — a Mályi- és Nyéki-tó (22.18. kép), az Orosházához tartozó Gyo- páros, a Kiskunhalastól DNy-ra fekvő Kunfehértó és a nem ivóvíz szolgálta­tására épült mesterséges tározók (Rakaca stb.) szerepelnek a fejlesztési terv­ben. Végső kiépítésében, 127 km2-nyi vízfelületével kiemelkedő jelentőségű lesz a kiskörei tározó, amelynek partjain — távlatban — több üdülőközpont kialakulása várható üdülőkkel, turistaszállókkal és kempingekkel, vitorlás- telepekkel, csónakházzal és horgásztanyával. A víz nagy vonzerejét bizonyítják a holtmedrek (Szarvas) és egyes csa­tornák — így a Keleti-főcsatorna — mellett gomba módra szaporodó hétvégi házak (22.19. kép). 551

Next

/
Oldalképek
Tartalom