Lászlóffy Woldemár: A Tisza (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982)
III. rész. A szocializmus kora - 22. A vízgazdálkodás az ember közvetlen szolgálatában
A falusi lakosság vízellátásának megindult gyors ütemű fejlődése több tényező együttes h at á s á nak az eredménye [3, 16]. Első helyen kétségtelenül az állami irányítás és a vízműépítés jelentékeny anyagi támogatása, áll. Magyarországon döntő jelentőségű volt a vízellátás ügyeinek egyesítése az Országos Vízügyi Főigazgatóság kezében (1952) és az ezzel kapcsolatos 1957. évi országos helyzetfelmérés, amely a teendők terveinek elkészítéséhez nyújtott alapot. A községfejlesztési alapok összpontosítása a vízműépítés támogatásához biztosított jelentékeny anyagi erőt. Specializált vízkutató és kútfúró, tervezési, építési és vízgépészeti vállalatok létrehozása is nagy mértékben segítette a haladást. Hazánkban a vízgazdálkodási társulatokról szóló 1957. évi törvényerejű rendelet eredményeképpen a vízellátásban közvetlenül érdekelt falusi lakosság is megmozdult: vízműtár sutátokban tömörült.3 Az egyes megyék — központi irányelvek és szempontok szerint 1962-ben kidolgozott 20 éves vízellátás-fejlesztési terveikhez alkalmazkodva — a vízügyi alap és tanácsi támogatás segítségével, de a költségek 60%-ában a lakosság saját erejére támaszkodva, nagyszámú községi vízmüvet hoztak létre. Az 1975. év végén a tiszai vízgyűjtő magyarországi részén 464 községi vízmű volt [16a]. A vízművek okszerű üzemvezetését és a karbantartást a megyei tanácsok víz- és csatornamű-vállalatai biztosítják.4 A felsorolt szervezeti tényezők mellett fontos szerepet játszott a fejlődésben a minden községre kiterjedő villamosítás, valamint az acél víztornyok tipizálása és sorozatban való gyártása [18a—b]. A faluvillamosítás tette lehetővé, hogy a múltban a mélyfúrású kutakból feltörő víz természetes nyomásának kihasználására alapított, tervszerűtlenül épült magánjellegű körzeti vízvezetékeket törpevízművek váltsák fel, amelyek közterületen levő közkifolyókon keresztül, gépi nyomással szolgáltatják az ivóvizet. E vízművek fontos eleme a víztorony. Előregyártott típuselemekből egyszerűen megépíthető változatainak5 nagy része volt az 1962 —1970. évi törpevízmű-program sikerében [3]. A messze fénylő hidro- és aquaglóbusok (22.10. kép) ma már éppolyan jellemzői az alföldi tájnak, mint régebben a gémeskutak voltak. A törpevízművekkel kapcsolatban természetesen a házi csatlakozás iránti igények is jelentkeztek. Jellemző, hogy a Hajdú-Bihar megyei Víz- és Csatornamű Vállalat területén a házi bekötések száma az 1963. évi 553-ról 1970-ig 6900-ra növekedett, 1975-ben 20 898 volt [16a], és 1977-re 37 400-ra ugrott fel [2a]. A jogos igények kielégítésére a közkifolyós rendszerű törpevízművek helyett mind több, a bekötési lehetőségeket biztosító, kellően méretezett kisvízmű épül, és fokozatosan ilyenekké alakulnak át a korábbi törpevízművek is [3]. Mélységi vizeinkre jellemző a jelentékeny vastartalom, ami a megfelelő kezelés költségeivel terheli a vízműveket. 1977-ben a közüzemek által kitermelt felszín alatti vizek 28,5%-át vas- és mangántalanították ([2a], 7. és 8. melléklet, [2]). Nagy gondot jelentenek — különösen Békés, Csongrád és Hajdú- Bihar megyében — a nagy számban előforduló gázos kutak. A vízben levő metángáz robbanása több esetben okozott sérüléseket, sőt halálos baleset is 542
