Lászlóffy Woldemár: A Tisza (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982)

III. rész. A szocializmus kora - 20. A szocialista vízgazdálkodás eredményei és célkitűzései a mezőgazdaságban

20.11. kép. A kisújszállási esőztető öntözőfürt nyomásközpontja. Az 1973-ban üzembe lépett rendszer 42 km-nyi beépített vezetékkel 1571 ha öntözését biztosítja. (Csikós Ferenc felvétele, 1974. A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szívességéből)

vagy 1975-ben, amikor éppen a május és a június volt nagyon esős — egyszerűen nem volt szükség öntözésre.

A 20.2. táblázatból kitűnik, hogy a kezdetben kizárólagos felületi öntözés fokozatosan háttérbe szorult. Napjainkban a terület 70%-án esőszerű öntözés folyik, ami szűkös vízkészleteink jobb kihasználását teszi lehetővé. 1977-ben az esőszerű öntözésre berendezett terület 16,7%-án felszín alatti csővezetékes rendszerek működtek (20.11.— 20.13. kép). A gépi mozgatású szárnyvezetékek és az ezeknek megfelelő művelési módok tekintetében a gyakorlat még a keresésnél tart.

Az öntözésre berendezett (vízjogi engedélyes) terület 1966-ra elérte a negyed- millió hektárt, 1970-ig 265 000 ha-ra nőtt, és azóta némileg csökkent. Az öntözési lehetőségek kihasználása azonban, a negyedik ötéves terv célkitűzéseinek megfelelően, örvendetesen javult: 1973 óta — az esős 1975-ös évet nem tekintve — 80% fölött jár, sőt a Körösök vidékén elérte a 95%-ot.

A Tisza-völgy magyarországi részén 1976-ban 55 öntözőrendszer működött. Kiterjedésük a berendezett terület 78%-ára rúgott (20.3. ábra). A legnagyobbak a következők:

470