Lászlóffy Woldemár: A Tisza (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982)
III. rész. A szocializmus kora - 19. A szocialista vízgazdálkodás keretei
épült 12, ill. 15 m3/s teljesítőképességű szivattyútelepeket is igénybe véve ([37], 21.5. ábra). Nem ilyen nagyszabású, helyi vonatkozásban mégis jelentékeny a Sebes- -Köröst és a Fekete-Köröst román területen összekötő, 1896 és 1904 között épült Felfogó-csatorna (Canalul Colector, 10.8. ábra), amelyet 1951-ben az öntözés érdekében jelentékeny mértékben bővítették (19.9. és 19.10. kép; [38], 278. o.). A Fehér-Körös vízrendszerét gazdagítja 4 m3/s-mal a Marosból Ópálostól (Páuli§) a Csigérhez (Cigher) átvezető Matkó-csatorna (Canalul Matca, uo., 323. o.). A vízerő-hasznosítással kapcsolatban gyakori vízátvezetéseket — mint pl. a Talabor és a Nagyág, vagy a Drágán és a Jád völgye között — itt nem tárgyaljuk, mert nem a vízkészlet-gazdálkodást, hanem az energiatermelést szolgálják. 19.4. A vízkészlet védelme Az előző pontban utaltunk arra, hogy a Tisza-völgy vízmérlege az ezredforuló körül már csak a Dunából átvezetett vízzel lesz egyensúlyban tartható, és szó volt arról, hogy a Bácskában már jelenleg is jó részben Duna-vízzel fedezik az igényeket. Nyilvánvaló tehát, hogy a tiszai vízrendszerben a készletek térés időbeli megoszlásának kiegyenlítése mellett fokozott jelentősége van a vízzel való takarékosságnak, vagyis a vízkészlet védelmének. A vízvédelem módozatait és eszközeit (a vízzel takarékoskodó technológiák, a felhasználás céljának még éppen megfelelő minőségű víz használata, gazdasági szabályozók) röviden már érintettük. Minthogy csaknem minden vízhasználat szennyező hatású és ezért szűkíti a víz újbóli felhasználásának körét, a mennyiség kérdése átcsap a minőség kérdésébe. Vizsgáljuk meg ezért a tiszai vízrendszer felszíni vizeinek szennyezettségét (a kevésbé veszélyeztetett felszín alatti készlet vízminősége tekintetében a 7. fejezetre utalva). A Tisza vízgyűjtő területén osztozó országok mindegyike rendszeresen ellenőrzi felszíni vizeinek minőségét. A helyzet megismeréséhez azonban elegendő Magyarország vízminőségi térképét szemügyre venni, hiszen hazánk központi fekvése folytán a határainkon megállapított vízminőségi jellemzők általános képet adnak az egész vízgyűjtőről. A 19.3. ábra felszíni vizeink minőségének 1975. évi állapotát a KGST-orszá- gok által elfogadott három mutató szerint, a vízfolyások pályáját követő különböző jellegű (a gyakorlatban kék, sárga, vörös, ill. barna színű) vonalakkal jellemzi. A középső vonal a víz ásványianyag-tartalma szerint (kloridion, szulfátion, összes keménység, kalciumion, magnéziumion, összes oldott anyag), a bal parti vonal az oxigénháztartás mutatói alapján (oldott oxigén, oxigéntelítettség, biokémiai oxigénigény, oxigénfogyasztás), végül a jobb oldali vonal a különleges szennyezők alapján (ammoniumion, nitrátion, pH-érték, összes vas, mangánion, fenolok, detergensek, cianidion, olajok) minősíti a vizet, és mindhárom vonatkozásban I—IV-gyel jelölt négy osztályt különböztet meg (tiszta, kevéssé szennyezett, szennyezett és erősen szennyezett). A vizet az egyes összetevőkre megállapított küszöbértékek figyelembevételével sorolják egyik vagy másik osztályba, és a rosszabb osztályba sorolják, ha csupán az egyik összetevő is kifogásolható mennyiségben van jelen. A külön444
