Lászlóffy Woldemár: A Tisza (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982)
II. rész. A vízügyek múltja - 17. Az öntözés a Tisza vízgyűjtőjében
17. AZ ÖNTÖZÉS A TISZA VÍZGYŰJTŐJÉBEN 17.1. Az öntözés kezdeti nyomai és az első tervek A víz növényélettani jelentőségét ősidőktől ismeri az emberiség. A Tisza- -völgy lakosai sem lehettek kivételek. Arra azonban, hogy céltudatosan a mező- gazdasági termelés szolgálatába állítsák a vizet, az itteni éghajlatot és az adott népsűrűséget tekintve —, sokáig nem volt szükség. Ezért kétkedve fogadjuk Fekete Zstomondnak azt a közlését, hogy ,,Liszka-Olaszinál (a mai Olaszliszka, Borsod-Abauj-Zemplén megye) IV. Béla király idejéből oly vizek, sőt töltésben vezetett folyó említésével találkozunk, melyek nem lehettek egyebek öntözővíz-vezetékeknél” [1]. Az azonban bizonyos, hogy a tervszerű öntözés első hazai művelői olasz telepesek voltak. Ismeretes, hogy a középkori Magyarország egyik legfontosabb egyházi központja Nagyvárad volt, és a XIV—XV. században a város olasz származású püspökei — Scolari András, majd utódja Prátói János — nagyszámú itáliai művészt és mesterembert foglalkoztattak. Hozzátartozóik hozták magukkal hazájukból az öntözés művészetét. Nagyváradon ,,az Olaszinak nevezett városrész és a szomszédos (Bihar) Püspöki (ma Epis- copia Bihorului) . . . között a (Sebes)Körös folyó jobbpartján, mai napig láthatók több régi csatornarendszer . . . maradványai . . . melyekből az ott fekvő rétek egy része öntöztetett. Ily vezetékek nyomai még az alább fekvő (Bihar) Szt. János (ma Santion) községnél is találhatók .... De okmányilag is kimutatható, hogy ott ,,Sebyn” nevű rét állott, melyet az okmány öntözöttnek (i r r i- gua) említ” olvassuk FEKETÉnél (uo.). A következő adatunk a XVIII. század elejéről való, és ismét olaszokhoz kapcsolódik. A Délvidék felszabadulása után a Mercy tábornagy által a temesvári Gyár-külvárosban letelepített olaszok rendezkedtek be öntözésre. Fekete Zsigmond egy Griselini nevű szerzőre hivatkozva írja: ,,a máig meglévő csatornák . . . közt legfőbb volt maga a Béga-csatorna s . . . ennek kiágazása, az ú. n. Szubulyásza, melynek felső részéből rizsföldek öntöz- tettek, alsó része pedig magába szedte a többi rét- és kertöntöző csatornák vizeit. Azonban az öntözés nem tartott sokáig, mert a törökök utolsó beütésének hírére ... a gyárvárosi olaszok szétfutottak” [1]. A század végén országosan mégis mintegy 600 ha-ra rúgott a rizsföldek kiterjedése [2]. Legnagyobb részük a Bánátnak a tiszai vízgyűjtőn kívül eső részén volt.1 383
