Lászlóffy Woldemár: A Tisza (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982)

II. rész. A vízügyek múltja - 16. A vízerő-hasznosítás a a Tisza vízgyűjtőjében

A gőzgép megjelenése (vagy inkább: általános elterjedése) előtt a víziker ék- volt az egyetlen erőgép. Érthető tehát, hogy a XVI — XVIII. században több ezer működött a tiszai vízrendszerben. Részletes statisztikai kimutatások hiányában be kell érnünk néhány helyi, de a fejlődésre igen jellemző adattal.

Szegeden. 1550-ben a török defter szerint 24 kerék után adóztak. 1768 és 1773 között 36 malom, 1777—1778-ban 47 malom működött a városban ([3], 92. o.), és 1799-ben, a megnagyobbított tanácsháza alapkőletételére készült ver- sezet szerint

„A Tiszán lisztelő malom jár hetvenegy,

Szárazon pediglen vagyon csak huszonegy” ([2], 23. o.).

Szatmár megye 1771. évi jelentése a Szamosnak, a megyére eső szakaszán 60-nál több vízimalmot említ. Ugyanekkor a folyó erdélyi részein is kb. 70 volt ([4], 552. o.).

A Sajó vízgyűjtőjébe tartozó Bódván 1880 körül 10 malom üzemelt, a Garadnán 20 ([5], 316. o.).

Erdélyben 1839-ben 2537 lisztelő malmot, 691 fűrésztelepet, 415 kallómalmot és 56 hámort tartottak nyilván [6]. Nagyobb részük természetesen a tiszai rendszerben volt, hiszen csak az Olt és a Zsil vízgyűjtője nem tartozik ide.

A rengeteg malomgát gyakran a völgyek elmocsarasodásához vezetett (lásd a 8.3. fejezetben). A molnár ti. száraz időben megmagasította a gátját, hogy így — még a környező területek elárasztása árán is — vizet tárolhasson, és legalább addig őrölhessen, ameddig ezt a készlet lehetővé teszi ([3], 91. o.). További hátrány volt, hogy a gátak akadályozták az akkor még igen fontos tutajozást és hajózást. Mindez az államhatalom közvetlen beavatkozását (Mária Terézia, 1751) és királyi biztosok kiküldését tette szükségessé a visszásságok megszüntetése végett. (Vö. 9.2. Vízépítési munkák a XVII. és XVIII. században.)

Hiába hányatták azonban szét a királyi biztosok a malomgátakat és tiltották meg újak építését. Az iparosodás előrehaladásával növekvő energiaéhség hatására a vízimalmok száma a XIX. században tovább növekedett. A változás csak annyi, hogy az újabbak oldalcsatornákon sorakoznak.

Az 1840 —1842-ben Beszédes József tervei szerint és vezetésével társulati alapon épült 91,8 km hosszú József nádor-malomcsatorna (Canalul Morilor) Körösbökénynél (Buteni) ágazik ki a Fehér-Körösből (16.4. kép) és a bal parton haladva Gyulavarsándnál (Vársand) tér vissza. 2—5 m3/s üzemvize 12 malmot hajtott, amelyek az összesen 50 m esésből 27,2 m-t hasznosítottak ([7], 112. o.). A malmok közül hét még napjainkban is működik [8].

A valószínűleg a XVIII. század végén létesült és 1860 körül felújított Kis- hernád—Bársonyos-malomcsatorna vízkivétele Göncnél, torkolata Bőcsnél van. Hossza 70,4 km, esése 46 m, vízszállítása 3 m3/s. A Hernád folyót jobbról követő csatornára 14 malom települt ([7], 54. o.).

Noha a vízimalmok összességét sohasem vették számba, a lisztelőmalmok 1895. évi összeírása [9] mégis módot ad bizonyos következtetésekre. E szerint a fenti időben 7730 működött a tiszai vízrendszerben (16.1. táblázat). Együtt

368