Lászlóffy Woldemár: A Tisza (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982)

II. rész. A vízügyek múltja - 15. A Tisza-völgyi vízhálózat a közlekedés szolgálatában. Mederszabályozás

15.15. kép. A Béga écskai (Ecka) duzzasztóművé az üzembe helyezés előtt. A kép bal oldalán jól látható, hogy miként fektethetők le árvíz közeledtekor a táblatámasztó

bakok [30]

15.16. kép. Az écskai duzzasztómű. A táblák kiemelésére szolgáló daru [30]

A földművelésügyi minisztériumban felállított Folyócsatornázási Osztály 1902 és 1904 között a Duna, a Tisza és a Száva mellékfolyóinak csatornázására készített terveket (15.5. ábra) [33]. A Tisza mellékfolyói közül a Sajó, a Maros és a Kraszna, továbbá a Bodrog és a Körösök vízrendszerének hajózhatóvá tételén kívül szerepelt egy Tiszalöktől Mezőtúr irányában haladó Hortobágy- -vidéki csatorna is — debreceni elágazással, — és egy budapest—szolnokicsatorna: összesen 1280,8 km-nyi vízi út. A végpontok a Sajón Bánréve, a Hemádon a visszaduzzasztás határa, Hernádnémeti, a Maroson a torkolattól 580 km-re fekvő Marosvásárhely (Tg. Mures), a Krasznán Nagymajtény (Moftin). A Bodrog rendszerében a Latorcán Munkács (Mukacsevo), az Ungon

348